RETRO RÁDIÓ

„Ég a HÉV, ég a HÉV!” – pánik az Aquincum megállónál

B.P.
Szerző
B.P.
Létrehozva2023. 08. 29. 08:03
Frissítve2023. 08. 29. 11:55

A lángok az utolsó kocsiban csaptak fel kedd reggel.

Kigyulladt a HÉV Aquincum megállónál kedd reggel. „Ég a HÉV, ég a HÉV!” – kiabálták többen a megállóban a Ripost értesülései szerint.

Budapest,,Hungary,-,2019.07.16.,:,Old,Hév,Vehicles,,Budapest,Public
Képünk illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Információink szerint az emberek pánikba esve ugráltak le a szerelvényről. Úgy tudjuk, a lángok az utolsó kocsiban csaptak fel, onnan menekültek az utasok. Többen előreszaladtak a HÉV vezetőjéhez, hogy jelezzék neki, mi történt.

 

Az eset kapcsán délelőtt negyed 12-kor a következő tájékoztatás érkezett a MÁV-tól:

„Mindenek előtt fontos megjegyezni, hogy utasaink testi épsége egy pillanatra sem került veszélybe a reggeli H5 forgalmi zavar kapcsán, tűzeset pedig egyáltalán nem történt. Az érintett vonat utolsó kocsijának utasok elől elzárt műszerszekrényében egy félvezető alkatrész hibásodott meg a H5-ös vonalon Aquincum megállónál. Az eszköz kialakításából adódóan ez füstjelenséggel és szaghatással járt, mely az alkatrész tönkremenetelét követően magától megszűnt. Nem történt tehát lánggal égés, a füstjelenséget nem rendkívüli hőhatás idézte elő, utasaink biztonságban voltak a HÉV-en.

A füstjelenséget észlelő kollégáink elsőre nem tudják megállapítani, mi okozhatja a problémát. Társaságunk ezért minden ilyen esetben az utasok biztonságát tartja elsődleges szempontnak, így legelső intézkedésünk a szerelvény azonnali kiürítése, majd a Katasztrófavédelem értesítése. Ezzel tudjuk megakadályozni egy esetleges fellobbanó tűz esetén a pánik kitörését és személyi sérülések bekövetkezését.”

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.