tóth gabi
A taxisok újabb csapást mérnének a Boltra, már a NAV is nyomozhat az ügyben.
Egyre népszerűbb a Bolt az utasok körében, ez pedig finoman szólva sem tetszik a fő riválisainak. Már több taxitársaság is feljelentést tett, úgy tudni, már a NAV is vizsgálódik az ügyben.
Eleinte még csak a szabadjelző és a védjegy körüli balhé miatt került középpontba a téma, most azonban úgy néz ki, hogy az igazi ügy valójában a Bolt adózása. Legalábbis erről meséltek a Világgazdaságnak a taxis piac friss történéseit ismerő források.
Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) képviseletében Metál Zoltán elnök a múlt héten panaszt nyújtott be a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy bírálja felül a BKK-t, és vonassa vissza a Bolt taxiszolgáltatási engedélyét. Ezt lényegében arra alapozta, hogy szerinte a Bolt logó- és szabadjelző-használata nem szabályos. Metál Zoltán rövid úton lepattant a fővárosról, a BKK teljes mellszélességgel kiállt a Bolt mellett. Az már kevésbé volt meglepő, hogy maga a Bolt szerint is minden a legnagyobb rendben van a logójával – emlékeztet a vg.hu.
Azt is lehetne gondolni, hogy amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen véget is ért a taxis belviszály Budapesten. Csakhogy ez koránt sincs így: a lap tudomása szerint ugyanis már készül a második csapás a Bolt ellen, és ez jóval érzékenyebben érintheti a céget, mint az első.
A Bolt Operations OÜ (korábbi nevén Taxify OÜ) egy észtországi társaság, amely az Uber Magyarországról való kivonulásakor jelent meg itthon. Egészen pontosan úgy, hogy szerződést kötött a Taxify Hungary Kft.-vel, jelenlegi nevén Bolt HTX Kft.-vel. Ez a cég nem az észtek leánya, hanem magyar magánszemélyek tulajdonában áll. A vállalkozás megszerezte a megfelelő engedélyeket, és megkezdte a szolgáltatást taxiengedéllyel rendelkező sofőrökkel és szabályos, sárga autókkal. Azonban a technikai hátteret az észt cég biztosítja az applikációjával. Ezen keresztül fut tulajdonképpen a diszpécserszogáltatás, vagyis a megrendelések beérkezése és ezek kiküldése a taxisoknak. A Bolt HTX Kft. lényegében inkább csak adminisztratív jellegű tevékenységet lát el, úgy mint a taxisok beléptetése, ellenőrzése vagy marketingfeladatok elvégzése. Tehát hiába ő bír a taxis engedélyekkel, a tevékenységet ténylegesen a Bolt OÜ alkalmazása biztosítja – írják.
Az üzletmenet a piac több, a neve elhallgatását kérő szereplője – tehát a piacvezető Bolt versenytársairól van szó, ezt szögezzük le – szerint jogellenes, mert ezzel a Bolt HTX kiszervezte az engedélyét Észtországba. Szerintük a gyakorlat egyértelműen megmutatja a szabálytalanságot: minden viteldíj az észt Bolt OÜ számláira érkezik, a diszpécserszolgáltatás ellenértékét is ő szedi be, amiből aztán a Bolt HTX jutalékot kap az észt cégtől. Mindez azért is zavaró, mert közben a valós szolgáltatás (a személyszállítás) kizárólag Magyarországon történik, és nem hagyja el az ország területét. Azt pedig az uniós jog is kimondja, hogy a szolgáltatás adóit és járulékait ott kell megfizetni, ahol a szolgáltatás megvalósul. Csakhogy miután a Bolt papíron a szolgáltatásának jelentős részét külföldről végzi, az ottani adókulcsok vonatkoznak rá, ami, mint ahogy arra a Hvg.hu rámutatott Észtország esetében nulla százalék.
Az OTSZ elnöke nem csinált titkot belőle, hogy az általa képviselt taxitársaságok – egyes hírek szerint kiváltképp a Főtaxi – fájlalják, hogy a Bolt így működhet Magyarországon. Több lapnak is kijelentette, hogy abban az országban kellene a szolgáltatás adóit és járulékait megfizetni, ahol a tényleges tevékenység történik, és el szeretnék érni, hogy valamennyi piaci szereplőre ugyanazok a szabályok vonatkozzanak. Ellenkező esetben a hazai cégek versenyhátrányba kerülnek. Az Indexnek azt is felvetette, hogy mennyire lenne előnyös a magyar költségvetésre nézve, ha minden hagyományos fuvarszervező átjelentené a székhelyét egy olyan országba, ahol nem kell adót fizetnie.
A Bolt tehát évek óta szolgáltat a fentebb vázolt gyakorlat szerint Magyarországon. Mindez lehet, hogy versenyelőnybe hozta a riválisaival szemben, de hogy konkrét törvénysértés vagy adóelkerülés is megvalósult volna, az hivatalosan nem merült fel. Könnyen lehet azonban, hogy csak eddig. Piaci információk szerint ugyanis bizonyos taxisszervezetek feljelentést tettek szabálytalan működés miatt, ami a rendőrséghez került. Piaci információk szerint pedig
a NAV 2022 végétől az EU adatcsererendszeréből nyert és a Bolt OÜ által feltöltött számlákból megkezdte a taxisok adóvizsgálatát.
Ez arra vonatkozhat, hogy mivel a diszpécserszolgáltatásról szóló számlát az ész Bolt OÜ bocsátja ki, az Európai Unió szolgáltatásexportra vonatkozó szabályai értelmében a számlák általános forgalmi adót nem tartalmaznak. Azt a szolgáltatás igénybe vevője (a taxis) Magyarországon kellene, hogy bevallja és megfizesse. Ennek megerősítése vagy cáfolata érdekében a Világgazdaság kereste az adóhatóságot és a Boltot is, cikkük megjelenéséig azonban nem érkezett válasz.