RETRO RÁDIÓ

„Meg fog halni!” – Szívszorító részletek az Árpád hídi balesetről

Létrehozva2023. 07. 03. 17:30

Az elgázolt biciklis tudatánál volt a brutális baleset után.

Még csak éppen elkezdődött a július, máris egy borzalmas baleset történt az Árpád hídnál: egy – vélhetően nagy sebességgel haladó – Mercedes 33 éves sofőrje szakította át a szalagkorlátot a Göncz Árpád tér és az Árpád híd között nem sokkal éjfél után, ahol elgázolt egy, az éppen a kerékpárúton szabályosan haladó, 26 éves biciklist, végül pedig egy BMW-nek is nekiütközött, ami fel is borult.

A versenyzésre alakított Mercedes áttörte a szalagkorlátot, ahol elgázolta a vétlen biciklist és a képen látható BMW-ből sem sokat hagyott (Fotó: Bors)

A híd egészét törmelékek borították, a két autó szinte teljesen összezúzódott, a balesetben pedig a két sofőr súlyosan, míg a kerékpáros életveszélyesen megsérült. A fejtetőre álló BMW-t vezető 22 éves gödi férfi beszorult a roncsba, őt a tűzoltóknak kellett kivágniuk az autóból.

A Bors információi szerint a baleset borzalmas volt, iszonyatos erővel történhetett, ugyanis a becsapódástól a biciklis fiatal két végtagja is leszakadt. A férfi azonban ezt még túlélte, szemtanúk szerint eszméleténél volt a szörnyű percekben, miközben a feje felett kiabáltak: 

Úristen, meg fog halni!

A kiérkező mentősök hosszan küzdöttek az életéért, és bár állapotát még a helyszínen stabilizálták a kórházba szállításhoz, a kórházban életét vesztette.

A Metropol úgy tudja, hogy a fiatal áldozat, I. B. családja a történtek után összeroppant, testvérei, családja és barátnője is teljesen összetört. Szemtanúk szerint egyik szerette a helyszínre is kiérkezett, zokogva omlott össze a baleset látványától. 

Az egyik kocsi kereke kitört a helyéből, és az út másik oldalára csapódott (Fotó: Bors)

A körülmények egyelőre igencsak rejtélyesek, jelenleg annyit tudni, hogy a Mercedes sofőrje egy padkának ütközött, ezután vesztette el az uralmát a kocsi felett, majd ezek után csapódott neki a BMW-nek. Az viszont egyelőre tisztázatlan, hogy a két kocsi versenyzett-e egymással, vagy éppen a gyorsuló Mercedes találta-e el a biciklishez hasonlóan vétlen BMW-t. A rendőrség minden lehetőséget megvizsgál. Az viszont bizonyos, hogy az AMG E63-as Mercedest vélhetően versenyzésre alakították ki, még egyénileg kért, különleges rendszáma is egyértelműen a versenyzésre utal. 

A Metropol olvasója látta már a kocsit másik kerületben is: 

A rendszámáról ismertük fel, elég egyedi. Úgy tudjuk, hogy egy fiatal srácé. Mi őt nem ismerjük, csak a kocsiját szoktuk látni, akkor sem ment éppen lassan

– mesélte a lap egyik olvasója. Egy másik olvasó arról beszélt, hogy a kocsik közötti versenyzés rendszeres ezen a szakaszon.

Többször megyek haza munkából hajnalban, akkor nem egy helyen látom, hogy versenyezgetnek egymással. Múltkor a középső sávban haladtam, amikor két oldalról előztek meg, aztán mentek, mint az őrültek. De a Váci út (a Hungáriától az Árpád hídig vezető út), vagy a Szentendre út is ilyen. Már megszokott, hogy páran nekilátnak versenyezgetni

– szögezte le. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.