5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Olvasóink összefogásával kapott támogatást a szülésbe belehalt tassi kismama 4 gyermeke

Piréz
Szerző
Piréz
Létrehozva2023. 07. 24. 20:35

Mutatjuk, hogyan tudsz te is segíteni.

A Bács-Kiskun vármegyei Tasson élő Vanda két hete adott életet negyedik gyermekének, ám miután a kórházból hazament a kis Gergővel, néhány nap múltán rosszul lett. Életét az azonnali orvosi beavatkozás ellenére sem sikerült megmenteni, így négy gyermeke félárván maradt. A hír hallatán az olvasók egy emberként fogtak össze, hogy segítsenek a családnak.         

Vanda imádta a családját (Olvasói fotó)

Nagyon megható, hogy az egész ország összefogott

 – mondta el a Metropolnak Vanda édesapja, aki háláját fejezte ki azokért a pénzküldeményekért, ruhákért és más felajánlásokért, amiket az olvasóktól kaptak. Bár a család megroppant a gyászban, de a négy kisgyermek miatt igyekeznek tartani magukat. 

Nagyon nehéz, hiszen félóránként legalább háromszor elsírjuk magunkat

– árulta el Kucsera Imre, aki szerint próbálták elmagyarázni a gyerekeknek, hogy édesanyjuk már nem lehet velük, de még kicsik hozzá, hogy megértsék, hiszen Adél még csak 7 éves, Martin 4, Rebeka 2 éves, a most született Gergő pedig mindössze két hetes

Nézzetek fel az égre! Ott látjátok a legfényesebb csillagot? Az anya, onnan néz le rátok!

– mondogatják nekik esténként, és most már a gyerekek is megmutatták az apjuknak, hol van az édesanyjuk.

Otthonából vitte el a mentő a négygyermekes édesanyát (Olvasói fotó)

Nagyon szerettek volna a lányomék még egy kisbabát

– mesélte el korábban a nagypapa, aki azt szerette volna, ha lánya akárcsak az előző három szülésnél, most is Németországban császároztatja meg magát, de ő biztonságban érezte magát itthon. Amikor hazaengedték újszülött kisfiával, eleinte nem is volt semmi probléma, ám ahogy teltek a napok, az édesanya furcsán kezdte érezni magát. 

A lányom nem kapott vérhígító injekciót, csak tablettát, amit szednie kellett. Pontosan azt csinálta, amit a doktor mondott neki, de mégis, tíz napra rá otthon rosszul lett

– idézte fel a rosszul végződő történetet. Bár a kismama mindent az orvosi előírás szerint csinált, kiderült, hogy vérrög került az artériájába, ami elzárta a szíve vérellátását. A kecskeméti kórházban már nem tudtak rajta segíteni.

Trombózisba halt bele a kislányom. Még elköszönni sem tudtam tőle…

– mondta a gyászoló apa.

Utolsó pocakos képét is megosztotta (Olvasói fotó)

A fiatal édesanya legidősebb kislányának most volt a születésnapja, már nagyon várta, hogy közösen megünnepeljék.

A kislánynak pont aznap volt a születésnapja, amikor elhamvasztották Vandát

 – árulta el Imre, aki elkeseredettsége ellenére szilárdan hisz benne, hogy minden érzelmi és anyagi nehézség ellenére a családot egyben fogják tartani. A lánya számláját például azonnal zárolták, pedig arra érkezik a családi pótlék is, a vejének pedig meg fog szűnni a munkahelye, így még nehezebb lesz eltartani a négy gyereket. 

Mi mindent megteszünk. Inkább én nem eszem, de az unokáimnak legyen mit ennie! 

– fogadkozott a nagypapa. 

Aki segíteni szeretne a családnak, itt teheti meg

Olvasóink kérésére közöljük a család számlaszámát: 10402128-86768366-80571009, számlatulajdonos: Kocsi András.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.