tóth gabi
Az idős asszonyt újra kellett éleszteni.
Békés strandolással indult a szombat, majd jött a sikoltozás és a kiabálás.
A szolnoki L. Borbély Brigitta férjével és kutyáikkal a tiszavárkonyi strandra ment július 15-én szombaton. Egyikük sem gondolta volna, hogy mekkora szerencse, hogy aznap pont arra jártak. Brigitta ugyanis megmentette egy fuldokló asszony életét.
Most, néhány óra elteltével, hogy ülepednek az érzések, próbálom felidézni az eseményeket. Őszintén szólva csak arra emlékszem, hogy beúsztam a néniért, megfogtam a haját és próbáltam haladni vele a vízben
– mondta el a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hírportálnak az események hatása alatt álló L. Borbély Brigitta szombaton.
Csupán a véletlennek köszönhető, hogy Brigitta jókor volt jó helyen. A lapnak mesélt a történtekről a szolnoki hölgy.
Kedveljük a tiszavárkonyi strandot, rendszeresen járunk oda a kutyáinkkal. Szombat délelőtt is oda mentünk, gondoltuk a nagy melegben hűsölünk. Egy picit odébb mentünk, mert nem akartuk zavarni a kutyákkal az ott lévő családot. Nem telt el sok idő, amikor kiabálásra lettünk figyelmesek. Egy fiatalabb hölgy kiabált, hogy: „Mama, hol vagy?”. Nem jött reakció, felfigyeltünk mi is, s egyszer csak megláttam az idősebb hölgyet, csak az ősz hajat láttam, és azt, ahogy a kezével csapkodott, igyekezett a víz felszínén maradni.
Mivel a családtagjai nem indultak érte, annak ellenére, hogy látták, hogy fuldoklik, gondolkodás nélkül, azonnal a vízbe vetettem magam" – emlékezett vissza Brigitta.
Akkor már csak lebegett a néni, akiért, mint utólag kiderült, azért nem indultak el a vízbe a családtagjai, mert egyikük sem tudott úszni.
Brigitta azonban beúszott, megragadta a néni haját és igyekezett a part felé húzni.
Sajnos nehezen boldogultam a mentéssel. Valamivel termetesebb volt nálam a néni és a sodrás is erős volt. Kikiabáltam a lányának és annak férjének, hogy jöjjenek be legalább addig, amíg leér a lábuk. Odaevickéltem a nénivel és ott már ők segítettek kihúzni
– mesélte a lapnak.
Amikor a partra értek, a néni már nem lélegzett és kékült a szája.
Lila volt a szája, nem volt légzése, ezért elkezdtem az újraélesztését. Közben hívtam a 112-t, mert a család teljes sokkban volt. A férjem a nagytestű kutyáinkat tartotta, így valamennyire magamra voltam utalva. Szerencsére néhány mellkasi nyomás és befújás után elkezdett hörögni a néni
– mesélte tovább a történteket Brigitta.
Közben a helyi rendőrök és nem sokkal később egy mentőautó és mentőhelikopter is kiérkezett a helyszínre. Stabilizálták a néni állapotát és kórházba szállították.
Néhány óra elteltével Brigitta újra végiggondolta a történteket, s mint mondta, nem magát akarja ő „fényezni", inkább az az üzenete, hogy figyeljünk egymásra, ha csak tehetjük, ne szalasszuk el a segítségnyújtást.
A munkám során mindennapos a mentés, állatokat mentünk a Kéz a Mancsért Egyesület égisze alatt. Vallom, hogy minden élet számít, ahogy az embereké, úgy az állatoké is. Most, hogy először voltam ilyen helyzetben, – mert korábban még nem mentettem embert – még inkább felértékelődött ez a szemléletem. Üzenem mindenkinek, hogy cselekedjen, ha csak teheti. Ami még nagyon fontos, hogy sose hagyjuk figyelmen kívül a szabadvizek veszélyeit. Különösen, ha valaki nem tud úszni, ahogyan a néni sem tudott
– hangsúlyozta L. Borbély Brigitta.
Az esettel kapcsolatban az Országos Mentőszolgálat elmondta, hogy a helyszínről egy személyt stabil állapotban szállítottak kórházba kollégáik.
L. Borbély Brigitta az eset után néhány órával beszélt a néni lányával, aki elmondta neki, hogy az édesanyja már jól van, a kórházban kezelik.