tóth gabi
Nem csak dühítőek sokak számára, de konkrétan balesetveszélyesek is Karácsony legújabb bringjasávjai az Üllőin. Van olyan karó, amit betettek egy kereszteződésbe, bárki nekimehet, de valójában a bringásokat sem védik, hiszen hajlékonyak. A mentő viszont dugóban nem tud majd haladni.
Mint arról a Ripost is korábban beszámolt: a koronavírus-járvány ideje alatt már festettek fel kerékpársávokat az Üllői útra, akkor a buszokkal közösen használhatták őket, ami igen balesetveszélyes ötletnek bizonyult, úgyhogy meg is szüntették nem sokkal később. Most azonban újra átadták a kerékpárosoknak ezt a sávot, ami máris komoly feszültségeket és veszélyes helyzeteket okozott. A probléma gyökere a forgalmas, háromsávos út kétsávosra való szűkítése és az újonnan kialakított biciklisáv logikátlan és szakszerűtlen kialakítása. Sokan támogatják azt az alapötletet, hogy kellenek bringautak a fővárosba, de nem mindegy sem a helyszín, sem a kialakítás. Az Üllői úton most egy olyan forgalmas útszakaszt sikerült lecsökkenteni két sávra, ami óriási dugókat fog okozni, bringás alig van rajta, ráadásul a sávot olyan zöld karók választják el az úttól, ami életveszélyessé is teszi ezt a szakaszt.
A legnagyobb probléma az, hogy az új biciklisáv a város egyik legforgalmasabb útvonalán került kialakításra. Az Üllői út rendkívül fontos szerepet tölt be a város közlekedésében, így az autósok számára is elengedhetetlen. Az autóforgalom és a biciklisek száma között óriási az eltérés, míg rengeteg autó közlekedik ezen az útvonalon, bringás csak elvétve néhány. A helyszíni tapasztalatok azt mutatják, hogy a bringások fele továbbra is a járdán jár, nem használják az új sávot, amit ráadásul zöld, hajlékony műanyag cölöpökkel szegélyeztek, amelyek nem nyújtanak megfelelő védelmet a biciklisek számára, hiszen hajlékonyak. Ezzel szemben a mentősöknek, kukásoknak, taxisoknak vagy áruszállítóknak megnehezíti a dolgát, de még a lerobbant autók félreállítása is problémát okoz.
A környéken rengeteg egészségügyi intézmény van, így a mentők sűrűn járnak az úton. Egy mentőscsapat a Metropolnak elmondta: eddig a buszsávban gyorsan tudtak közlekedni, most a zöld karók miatt sokkal nehezebb lesz az életmentés. Ha pedig csúcsidőben beáll az Üllői, csak a szerencsén múlik majd, hogy ne haljon meg a szállított beteg.
Több taxist is megkérdezett a lap, hiszen nekik az utca a munkahelyük és a sávlezárás őket érinti az egyik leg húsbavágóbban. Minden megkérdezett taxis fel van háborodva az értelmetlen intézkedésen. Ők is azt tapasztalják, hogy több taxis használta korábban a sávot, mint ahány biciklis most használja. Attól tartanak, hogy most már ők is be fognak szorulni a csúcsidőben lévő dugókba.
A Metropol egy videót is készített a témában, ahol többen azt kifogásolták: túl széles a bringaút. Le is mérték, összesen három és fél méter. Egy férfi pl. amiatt panaszkodott, hogy nem tudnak már megállni az áruszállítók amíg lepakolnak, fel kell most már állniuk a járdára, ha nem akarják zavarni a forgalmat. De a lap által megszólaltatott vállalkozók és építő munkások is ugyanezen a véleményen vannak: a bicikliút miatt nem tudják rendesen végezni a munkájukat.
A zöld karók ráadásul túl közel kerültek a kereszteződésekhez is, így a ki- és behajtók előtt akadályt jelentenek. Többen számoltak már be arról, hogy az autók nekimennek ezeknek a karóknak kifordulás során, mert nem lehet látni őket. Volt, aki maga számolt be, hogy olyan közel rakták, hogy összeütközött vele, mikor kifordult.
A három és félméteres biciklisáv előtt még a bringások is értetlenül állnak, szerintük sem volt értelme ekkora szakaszt lezárni. Sokan azt vetik Karácsony szemére a főpolgármester közösségi oldalán, hogy az eszetlen és autósellenes lépései miatt az autósok megutálják a bicikliseket: ,,a jogosan felháborodott autósok végül minket köpnek le”, így végül azokon csattan az ostor, akik nem tehetnek semmiről.