tóth gabi
Az SMA-s Zsoltikának csak egy évet jósoltak, de már a 16. életévét is betöltötte. A fiúnak mindene az utazás, szülei pedig igyekeznek minél több helyre elvinni gyermeküket.
Csupán egy évet jósoltak az SMA 1 betegséggel küzdő Zsoltikának, aki már 16 éves utazásmániás, boldog kamasz. Török Mária és Szikora Zsolt, a fiú szülei mindent megtesznek azért, hogy gondtalan, élményekkel teli életet biztosítsanak számára.
Három hónapos korában derült ki, hogy ő SMA-s, akkor egy évet jósoltak neki; kilenc hónapos korában került lélegeztetőgépre, onnantól öt évet mondtak. Akkoriban még nem volt gyógyszer, nem volt semmi a betegségre és közölték velünk, hogy meg fog halni. Fel sem fogtuk. Sokként ért bennünket, nem tudtunk vele hirtelen mit kezdeni
- idézte fel gyermeke születésének emlékeit a Metropolnak Zsolti anyukája. A gyermek bőven túlteljesítette orvosai jóslatát, hiszen egy boldog 16 éves kamasz, pedig állapota miatt kerekesszékhez kötött és lélegeztetőgépre is szüksége van.
"Hetente kétszer jár hozzá tanár néni, úgyhogy mentálisan is teljesen rendben van. Ugyanúgy fejlődik, mint kortársai, ezért is próbáljuk mindenhova vinni, ahova csak tudjuk, megmutatni neki mindent, hogy ne a kórházat lássa mindig. Hál' Istennek nem is vagyunk kórházba járósok, a kötelező vizsgálatokon kívül."
- tudatta az asszony.
Zsolti szülei két évtizede alkotnak egy párt, gyermekükért minden tőlük telhetőt megtesznek. Sokat utaznak belföldön, de jártak már Horvátországban is.
Ahova tudjuk, oda elvisszük, amit meg tudunk neki adni, azt megadunk, mindent önerőből. Sok helyre visszük, de még a Balatonra nem jutottunk el
- osztotta meg Mária, aki Zsolti legnagyobb álmát teljesíti, mert idén végre eljutnak a Balatonra nyaralni.
A szülők még rengeteg helyet szeretnének megmutatni fiuknak, hogy minél több élményben lehessen része. Az utazásaikhoz bármilyen segítséget szívesen fogadnak.
Nekünk az a lényeg, hogy együtt legyünk, minőségi időt töltsünk együtt, minél többet, mert az emlékeinket senki nem veszi el. Legfontosabb számukra az élményszerzés
- mondta Zsoltika édesanyja.