Létrehozva: 2023.06.17.

"Már nincs szükség csodára" – teljesen felépülhet a tornaórán összeesett Dávidka

A 7. osztályos kisfiú még május elején esett össze az iskolában. Akkor még azt hitték, tartós agykárosodást szenvedett.

Szerencsére jelentősen javultak a felépülési esélyei annak a kisfiúnak, aki még májusban esett össze az iskolai tornaórán. Dávid szíve hirtelen állt meg, azóta kórházban fekszik. Kezdetben arról szóltak a hírek, hogy az oxigénhiány miatt tartós agykárosodást szenvedett, ám mindez szerencsére nem volt igaz. A napokban a 7. osztályos fiú édesanyja örömmel közölte, hogy fia megszólalt és a "fáj" és "nem" szavakon túl most már köszön is.

Ebben az iskolában esett össze Dávid Forrás: Facebook/Salgótarjáni Általános Iskola Beszterce-lakótelepi Tagiskolája

Dávid napról napra egyre ügyesebb

A kisfiú amellett, hogy próbál új szavakat mondani egyre ügyesebb is, nemrég pedig beültettek számára egy pacemakert is, hogy legközelebb ne történhessen meg újra a szívleállás.

A műtét nagyon jól ment, egy nagyon szuper kórházban. Onnan már átkerültünk a rehabilitációs intézetbe, és elkezdtük a rehabot. Dávid nagyon ügyes és erős, igaz rengeteg fejlesztés kell neki és különböző terápia, de én úgy gondolom jó úton halad még, ha az út hosszú is

– fogalmazott Szandra, Dávid édesanyja, hozzátéve, hogy speciális eszközök és terápia is kell majd Dávidnak egy ideig. A gyermek jelenleg még Budapesten van, de hamarosan átkerül Miskolcra, ahol szintén rehabilitáció vár majd a kis hősre.

Reális esélye van annak, hogy Dávid teljesen felépül

Minap az udvaron voltunk és egy speciális kerékpárral négy percig tudott közlekedni. Így az első vizsgálatok eredménye, amely azt mutatta, hogy az oxigénhiány miatt olyan súlyos agykárosodást szenvedett, hogy élete végéig ágyhoz lesz kötve, nem bizonyult helytállónak 

– nyilatkozta az anyuka a nool.hu-nak. Hozzátette: "Én akkor is hittem a csodában és abban, hogy Dávid újra teljes életet élhet. Most úgy gondolom, hogy már nincs szükség csodára, reális esélye van annak, hogy Dávid teljesen felépülhet. Ugyan az odáig vezető út még hosszú és nagyon sok erőre, kitartásra lesz szükség, mégis látom már a fényt az alagút végén."

Szandra egy speciális robot terápiára szeretne gyűjteni Dávidnak, ami több mint 1 millió forintba kerül, azonban sokat segítene a kisfiún. Éppen ezért nagyon hálás mindenkinek, aki segít rajtuk anyagilag, akár a terápiára való gyűjtésben, akár egyszerű, tisztálkodószerek biztosításában.

A salgótarjáni fotóriporter egy képet ajánlott fel licitre Dávidék támogatására  Fotó: Vendel Lajos

Vége a licitnek is: elkelt a kölyökrókát ábrázoló fotó

A gyűjtésbe rengetegen beszálltak. Egész Salgótarján összefogott a kisfiúért. Kollégánk, Hüvösi Csaba fotóriporter is csatlakozott a segítőakcióhoz. Saját fotóját bocsátotta árverésre, melyből a befolyt összeget Dávid családjának adja, akik nehéz anyagi körülmények közé kerültek. A licit péntek délben zárult és meg is van a végeredmény: végül 350 ezer forintért kelt el a fotó, így ez az összeg egyben érkezik Dávidékhoz – írja a Bors.

Hihetetlen öröm számomra az az összefogás, amit tapasztaltam a felajánlott képem mögött. Szenzációsak vagytok, közel 780.000 bejegyzés elérés, majd 9500 megosztás. És a számok végén a végső licit 350.000,- forint, amely összeg Dávid családjának anyagi terheit enyhíti majd. A legtöbbet ajánló Sándor Józsefnek nagy nagy köszönet nagyvonalúságáért és tisztelet a segítő szándékért!

 – mondott köszönetet a segítőknek a fotós Facebook-oldalán. A család minden segítségért nagyon hálás, hiszen most minden erejükkel Dávidot segítik a felépülésben, melyhez elengedhetetlen a biztos anyagi háttér.

 

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek