Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2023.06.08.
Módosítva: 2023.08.07.

Hátborzongató: Tisztán emlékszik előző életére a négyéves Zalán

Különös emlékeiről beszélt nagymamájának a kis unoka. Megdöbbentő történetére van tudományos magyarázat.

Azok, akik hisznek a lélekvándorlásban, úgy gondolják, vannak lelkek, akik már többször megszülettek a Földön. Ezt azzal magyarázzák, hogy amikor meghalunk, csak a testünk hagyja el ezt a világot, a lelkünk viszont újjászületik. A hiedelem szerint a gyermekek egy része emlékszik az előző életére egy ideig, de ahogy nőnek, ezt a képességüket szépen lassan elveszítik és elfelejtik korábbi életüket.

A 4 éves Zalán emlékszik előző életére  Fotó: Pexels

Két anyukája van

Egy magyarországi nagymama arról számolt be, hogy 4 éves kisunokája azt állítja, hogy tisztán emlékszik előző életére. Elmondása szerint nagyon hiányzik neki a régi anyukája, aki egyedül nevelte őt. A kisfiú ugyanis azt mondogatja, hogy az apukája meghalt és ő azért jött, hogy megkeresse.

– Egy nyaraláson vagyunk éppen a lányommal és a kisunokámmal. Egyik nap, amikor nem hallotta más, valami furcsa dologról kezdett mesélni nekem – kezdett bele Sarolta, Zalán nagymamája.

Arról is megkérdezte a gyereket, hogy milyen színű volt a haja a korábbi anyukájának. Azt mondta, virág volt a hajában és a kis kezével koszorút rajzolt a feje köré.

Zalán azt is mondta, hogy sokáig sötétségben volt, amíg várta, hogy megszülessen. Kérdeztem tőle, hogy ő választotta-e az én kislányomat anyukájának, azt mondta, igen, és szereti őt, de nagyon hiányzik neki a régi anyukája

 – mesélte, majd hozzátette: a kisfiú nagyon sokat sírdogál a másik anyukája után.

"Azt figyeltem meg, hogy az ilyen történetek sohasem egy átlagos, szép életről szólnak, hanem valami törés van bennük. Szerintem normál esetben tiszta lappal kellene indulnunk, azonban ha valami tragikus vagy traumatikus történt, az olyan erős és mély nyomot hagy, hogy a következő életbe is átsugárzik" – fejtette ki véleményét a nagymama.

Egy pár nappal később Zalán már az angyalokról kezdett beszélni. 

Szerinte hat angyal van és sorolta is a neveiket valamilyen idegen nyelven

 – árulta el.

Sötétségben várt...

Nem egyedi eset, hogy ilyesmiről számolnak be az emberek. Egy szegedi édesanyának 4 vetélés után született meg a gyermeke. A kislány ezután sokszor mondogatta, hogy nagyon sokat kellett várnia a sötétben szüleire.

– Laura elmondta nekem, hogy ő sokat várt rám, hogy megszülethessen, sokszor elindult, de csak sokára jöhetett le – idézte fel a történteket lapunknak Kata.

dr. Kádár Annamária, mesepszichológus  Fotó: Ripost

Nem szabad legyinteni rájuk

Személyes viszonyulás kérdése, hogy ezt minek tulajdonítjuk, és valójában mi, felnőttek nem is nagyon tudjuk már meg, hogy melyik elképzelés az igaz. Az viszont biztos, hogy minden kisgyermekes szülő találkozott már a jelenséggel, amikor a gyermeke úgy mesélt el egy kitalált eseményt, mintha az megtörtént volna. A valóságnak és képzeletnek ezt a fajta egybeemelését konfabulációnak nevezi a pszichológia, és egy teljesen természetes jelenségként tekint rá. Persze nem mindegy, mikor válik ez gyakori szokássá a kicsi életében.

A konfabuláció 3-5 éves kor között a leggyakoribb. A helyzetet sokan hazugságként értelmezik, azonban ez téves hozzáállás. A gyermekek ezzel a módszerrel csupán a vágyaikat kapcsolják össze a valósággal, tehát olyan dolgokat mesélnek el megtörténtként, amelyekről szeretnék, ha megesett volna velük 

− hangsúlyozta dr. Kádár Annamária, mesepszichológus.

Szülőként nem jó hozzáállás, ha megdorgáljuk a gyermeket, de az sem, ha csak legyintünk a fantáziadús füllentésekre. Ahogy Kádár Annamária javasolja, a legjobb, ha a gyermeki képzeletnek kijáró érdeklődéssel meghallgatjuk a történetet. Ezt követően pedig elmondjuk: érdekesnek találjuk, amit elbeszélt, de úgy gondoljuk, hogy a dolog másképp történhetett.

 Mutassunk érdeklődést, tettethetünk nagyon erős meglepődést is. Sőt, legjobb lenne, ha le is buktatnánk a mesét! Biztos, hogy ez így volt? Én azt hallottam…

− tanácsolja szakértőnk.

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek