Létrehozva: 2023.06.21.

Káprázatos fények és színek kavalkádja vár Pécsen

Július 6. és 9. között ismét fénybe borul Pécs mediterrán belvárosa: jön a Zsolnay Fényfesztivál nemzetközi fényfestőversennyel, a Fény Útja több mint 20 látványosságával, különleges utcaművészeti és zenei programokkal.

Az ország első és egyetlen fényfesztiválja idén július 6-án kezdődik és négy napon keresztül kínál látványos és érdekes programokat, fényszenzációkat. Fényköntösbe öltöznek az épületek, fényszőnyegeket terítenek az utcákra, a Székesegyház monumentális homlokzatát pedig a nemzetközi verseny legjobb 3D-s, mozgóképes vetítései keltik életre. 

Lenyűgöző a látvány. Fotó: Ripost

A Zsolnay Fényfesztivált immár hetedszer rendezik meg. Tavaly több mint százezer vendéget fogadott a fesztivál, mégsem volt kellemetlen tömeg, hiszen számos látnivaló és program várja az érdeklődőket. A legnagyobb figyelmet talán a Zsolnay Light Art nemzetközi fényfestő verseny kapja, amire idén 31 országból érkezett nevezés. A fesztiválon az öt legjobb alkotást mutatják be, az idei téma a coexistence, vagyis az egyidejű létezés.

A fény útján. Fotó: Ripost 

A Fény útja alkotásai is páratlan élményt kínálnak. A Pécs belvárosát behálózó fénykörút állomásain különleges élményekkel gazdagodhatnak a résztvevők. A közönség az alkotók örömét is átélheti, hiszen számos helyen aktívan bekapcsolódhat a programokba. Több mint száz program várja az érdeklődőket, a város utcáin délutánonként óriás dodók rohangálnak majd, vizuális élményként jelenik meg a zene, megelevenedik a mecseki erdők mondavilága és az űrhajósok perspektívájából szemlélhetjük meg a Földet. 

Nappal utcaszínházi előadások, audiovizuális és fényszakmai programokat kínálnak a rendezők, de Pécs egyébként is tele van látnivalóval, a vendégszerető  jó borokkal és finom ételekkel is várja látogatóit.  

Bővebb információkat és programokat ITT találsz.

Adunk egy kis ízelítőt, kedvcsinálót a tavalyi fényfesztiválról:

 

 

origo.hu

Hátborzongató felfedezés: földönkívüliekké alakulnak a Nemzetközi Űrállomáson

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

mandiner.hu

Dedó a köbön: Mráz Ágoston Sámuel nevével viccelődött Magyar Péter

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lövésre riadtak egy csendes budapesti utca lakói, Majka "barátja" rántott fegyvert az otthonában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Együttműködési megállapodást kötött a Gondosóra program és a gyógyszerészkamara

INSIDER

Figyelmeztetést adott ki az állatorvos: ez a négy kerti növény halálos a kutyákra

INSIDER

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: a mostani városvezetéssel az a baj, hogy a szív és a meló is hiányzik belőle