tóth gabi
Két hete vezette be a kormány, hogy a boltokban hetente kötelező az akciózás: 21 termékcsoportban mindig kell olyan termék, ami legalább 10%-kal olcsóbb, mint korábban.
A magyar kormány szóvivője, Szentkirályi Alexandra személyesen is megnézte, hogyan tartják be az intézkedéseket az üzletek. Erről laptársunknak, a Borsnak adott interjút.
Amikor a napokban Ön is egy hipermarketben járt, mit tapasztalt, több akciós terméket látni, mint azelőtt?
– Az emberek keresik az akciókat, és az ár döntő tényező, amikor vásárolni indulnak. A kötelező akciókkal a kormány célja az volt, hogy megvédjük a családokat, a nyugdíjasokat a háború és a szankció okozta áremelkedésektől, és legyen 20 olyan élelmiszer termékkategória, ahol ezekből a minimum 10 százalékos akciókkal tényleg minden héten a családok kosarát meg lehet akciós termékekkel tölteni. Én is láttam a boltban: akciók tényleg vannak, az emberek pedig keresik is ezeket. Árverseny alakul ki az élelmiszerláncok között ez pedig azt jelenti, hogy az emberek zsebében havonta többezer forinttal több marad.
Betartják a boltok az előírtakat?
– Az intézkedéseket azért hozta a kormány, hogy az embereket segítse, nincs kiskapu, sem trükközés. A fogyasztóvédelem eddig is ellenőrizte a rendelkezések betartását, például az árstopos termékek kapcsán, de így van ez a kötelező akciózással is. 2 milliárd forint fölött jár a kiszabott bírságok összege, azt gondolom, a boltok is felismerték, hogy nem szembeszegülni, hanem együttműködni kifizetődőbb, és ezt az emberek is értékelik. A budaörsi áruházban, ahol jártam, például kint volt minden tábla: az akciókat külön táblák jelölték, és amíg az üzletben jártunk, én is azt láttam, hogy az emberek veszik ezeket az akciós termékeket.
Az árstopos termékek az akcióktól függetlenül továbbra is elérhetőek?
– Igen, amíg érvényben vannak az árstopok, addig be kell tartani a rendelkezéseket és kell hogy legyen megfelelő készlet. Ne feledjük ugyanakkor, hogy ez csak egyik eleme egy olyan intézkedéscsomagnak, aminek célja az infláció letörése. Ezt szolgálja a kötelező akciózás is. További lehetőségként hamarosan elkészül az online árfigyelő rendszer, ahol 60 termékkör napi árai lesznek összehasonlíthatóak.
Melyik üzletekre érvényes az akciózás? Hol tudunk tájékozódni arról, mely termékeket akciózzák éppen az áruházak?
– A nagyobb kereskedelmi élelmiszerláncok áruházaiban, a hipermarketekben, szupermarketekben érdemes keresni a táblákat. A rendelet ezt éves bevételben határozta meg - nettó egymilliárd forint -, ezért nem vonatkozik a kisboltokra. Én úgy mondanám, hogy azokra az áruházakra vonatkozik, ahol a legtöbb ember vásárol. A bejáratoknál és online felületen is el kell helyezniük a boltoknak a kötelező akciózásra vonatkozó hirdetményt, ez segíti a vásárlókat a tájékoztatásban. Az Auchan hipermarketekben például a termékek melletti kis tájékoztatók segítenek abban, hogy ezeket az akciós termékeket megtalálják a vásárlók, hogy szintén a saját tapasztalatot említsem, de a gyakorlat áruházláncokként eltérő. A jelölés eltérő, de a kötelező akciós termékek ott vannak a boltok polcain.
Látva a termékkategóriákat, úgy tűnik, egy korábban megszokott teljes hétvégi nagybevásárlást meg lehet oldani olcsóbban úgy, hogy közben a vásárlási szokásainkon sem kell változtatni.
– Az elhibázott brüsszeli szankciók árát ne a magyar emberek fizessék meg! A kormány védi az embereket, és biztosítja, hogy mindenki hozzájusson kedvezményes áron a jó minőségű élelmiszerekhez. A cél az, hogy erősödjön a verseny, a boltok egymás alá licitáljanak árakban és ezzel szerezzék meg az emberek bizalmát és a kieső forgalmukat. Aki csak a profitot nézi és nem az embereket, azoktól a vásárlók elfordulnak.
Ha összeadjuk egy nagybevásárlás során a kosárban a 10 százalékkal olcsóbban vett termékeket, igaz lehet az az állítás, hogy több ezer forinttal több pénz marad az emberek zsebében?
– Igen, mert egyrészt legalább 10 százalékos az akció, másrészt a boltok maguk is sokszor ennél nagyobb akciót hirdetnek. Az emberek kosara így tele lesz, míg a pénztárcában több marad.
Ön is szokta figyelni az akciókat, nyitott szemmel jár a boltban?
– Nekem is fontos, mi mennyibe kerül. Viszont a feldatomból kifolyólag is nézem - ahogy számos más intézkedés esetében - hogy a kormányzati célok miként valósulnak meg. Hiszen ezek a döntések az emberekért vannak, és akkor van értelmük, ha érvényesítjük is őket. Olyanra is volt példa, hogy vásárlók jöttek oda és jelezték, ha valahol nem volt kint tájékoztató, nem lehetett a terméket kapni. De a boltok is felismerik, hogy az Ő érdekük a vásárlókért tenni és lépni, mert a szabálykövetéssel a családok bizalma a boltok felé is erősödik.
Hogy érzi, a háborús infláció következtében sokkal inkább odafigyelnek a családok, hogy mire költenek?
– Ezt nemcsak a kormány mondja, hanem a kereskedők is megerősítik. Odafigyelnek és tudatosan vásárolnak. Oda mennek, ahol a legjobb áron kapják meg az élelmiszereket, a legjobb minőségben. Ezért fontos a kötelező akciózás és ezért fontos a hamarosan elinduló online árfigyelő rendszer is.
És mi az, amit sosem hagy ki a kormányszóvivő a saját bevásárlókosarából?
– Uzsonnára a kakaóscsiga és gyümölcs a lányomnak sosem hiányozhat a kosárból.
Íme Szentkirályi Alexandra videója:
Ez pedig a Ripost videója: 7 pontban minden fontos tudnivaló a kötelező akciózásról!