RETRO RÁDIÓ

Itt a várva várt bejelentés a rezsitámogatásról

Piréz
Szerző
Piréz
Létrehozva2023. 05. 08. 12:00

Lantos Csaba már a jövő télről beszélt.

Idén egész évben, így télen is megmarad a rezsitámogatás - közölte az energiaügyi miniszter hétfőn. Lantos Csaba hozzátette: a rezsivédelem olyan rendszer, amellyel Magyarország biztosítani tudja állampolgárainak, hogy nálunk legyen a legolcsóbb a villany és a gáz az átlagfogyasztásig.

futes,radiator
Fotó: Shutterstock

Télen a tárcavezető szerint biztosan lesz elég gáz, mivel idén enyhe volt a tél, magas maradt a tárolókban a földgáz szintje, miközben Magyarországnak kifejezetten nagy tárolókapacitása van. Az ellátást a meglévő szerződések is biztosítják.

Egész Európának és Magyarországnak szerencséje volt az enyhe téllel. Egy ország vezetése azonban nem tehet egyértelmű tétet arra, hogy ez mindig így ismétlődik 

- fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy ezért a biztonsági készlet szintjének felemeléséről döntöttek. Korábban az éves fogyasztás 10 százalékát tárolta az ország biztonsági készletként, ezt közel 2 milliárd köbméterre, a fogyasztás 20 százalékára emelték.

Lantos Csaba hangsúlyozta, hogy az atomenergiára szüksége van Magyarországnak, mivel olyan energiahordozó, amelynek a szén-dioxid-kibocsátása nulla, így ezzel lehet teljesíteni a klímapolitikai vállalásokat. Hangsúlyozta, hogy megbízhatóan, biztonságosan működik a Paks 1, és folytatják a Paks 2-t. 

A miniszter kitért arra, hogy a növekedés fő meghajtója jelenleg a napenergia. Már most 4500 megawatt fölött van a telepített naperőműkapacitás, ami kétharmada az ország átlagos elektromos-áram fogyasztásának. 

Vannak olyan negyedórák, amikor Pakssal együtt kizárólag szén-dioxid mentesen előállított árammal tudják táplálni a hálózatot. Ezt kevés ország mondhatja el magáról

- mutatott rá a tárcavezető. 

Ezenkívül újra lesznek szélkerekek, mert szükség van erre az alternatívára is. Amit a földből, mint földhő, ki lehet szedni, és hasznosítani, arra már vannak jó tapasztalatok, ugyanakkor ezt tovább kell folytatni, itt még rengeteg tartalék van - mondta. A szakember szerint fel kell használni a biogázt, a biomasszát, és a hulladékot is fel kell dolgozni. Nem utolsó sorban pedig a létező fosszilis energiahordozók - kőolaj és földgáz - termelése is valamelyest fokozható. 

Ezek mind olyan energiahordozók, energiatermelés, amit itthon tudunk előállítani, és ezzel az energiafüggetlenségünket tudjuk szolgálni

- hangsúlyozta. 

A miniszter elismerte, hogy a víziközmű-hálózattal van probléma, amire erőforrásokat kell fordítani, hogy felújítsák az öreg csöveket. Erre ugyanis az uniótól nem kapunk pénzt, ezért saját forrásból kell biztosítani. Ismertetése szerint a kormány jelentős víziközmű-felújítási programot tervez. 

Magyarországon már több mint 96-97 százaléka a lakosoknak egészséges, iható ivóvízhez jut a nap 24 órájában. Sok ország büszke lenne erre 

- mondta, hozzátéve, hogy a tízéves programban jelentős összeg áll majd rendelkezésre a legkritikusabb hálózati elemek cseréjére.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.