RETRO RÁDIÓ

Az influenza után itt az újabb nyavalya – ezt tanácsolja a háziorvos

H.Á.
Szerző
H.Á.
Létrehozva2023. 05. 11. 10:30

Az ország több pontján felszálló ágban vannak az akut légúti megbetegedések. Dr. Bense Tamás háziorvost kérdeztük, mit tapasztal a praxisában.

A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint megállapítható, hogy április 24-30. között az országban 138 200 fő fordult orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 9 000 főnél influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak.

Dr. Bense Tamás Bors
Dr. Bense Tamás háziorvos Fotó: Bors

„Emelkedik a légúti betegségek száma, nemcsak a vírus és a bakteriális, hanem az allergia eredetű is nagy számban fordul elő”

– mondta a Ripostnak Dr. Bense Tamás háziorvos.

„Az influenza és az RSV lecsengőben, a koronavírus még tartja magát, a meghűléses betegségek száma pedig nő. A vírus eredetű megbetegedések jellemzően antibiotikum terápiát igényelnek” – említette a háziorvos a saját praxisában tapasztaltakról.

Főként az óvodások és a kisiskolások körében sok a megbetegedések száma. A középiskolásoknál is előfordulnak a megbetegedések, a felnőttek esetében pedig jóval kevesebb a számuk.

Dr. Bense Tamás kiemelte, hogy amennyiben megbetegszik a gyermek, a szülők mindenképpen kérjék ki az orvos véleményét a kezelésével kapcsolatban. Abban az esetben például, ha a beteg gyermeket kortársai közé viszi a szülő, akkor a körülötte lévők 20-30 százaléka érintett lesz.

 

A felnőttek esetében is fontos, hogy aki beteg, maradjon otthon és lehetőség szerint ne nagyon menjen közösségbe. A fertőzési lánc megtörésével lehetne leginkább csökkenteni a megbetegedések számát, mely az utóbbi időszakban 55 százalékban a 14 év alattiakat érintette, közel 23 százalékban a 15 és 34 év közötti fiatal felnőtteket. Nagyjából 15 százalékuk volt 35 és 59 év közötti, közel 8 százalékuk pedig 60 éven felüli.

 

A háziorvos arra is felhívta a figyelmet, hogy az akut légúti fertőzések okozta nehézségekkel járhat az allergia is, mely most sokakat érint.

Az április végéhez kapcsolódó légúti panaszok részletes adatait megtalálod az ANTSZ oldalán.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.