RETRO RÁDIÓ

Megható: így emlékeznek a csongrádiak közös cicájukra, Jocira

M.G.
Szerző
M.G.
Létrehozva2023. 05. 04. 08:30

Éveken át közösen gondozták a csongrádi lakók és ott dolgozók Jocit. Tavaly sajnos elvesztették a kis bársonytalpút, aki hatalmas űrt hagyott maga után.

Kis házikót, etető- és itatótálat, sőt, még nevet is kapott Csongrádon az a cica, aki közel három évvel ezelőtt jelent meg a Fő utcán. Joci az ott dolgozók és ott élők kis kedvencévé vált, a szívükbe zárták – írja a cs3.hu. Aki éppen arra járt megszeretgette, megsimogatta a kis bundás jövevényt, és természetesen folyamatosan etették. Joci pedig kedvességgel, sok dorombolással hálálta meg a gondoskodást. 

Joci annyira hiányzik a róla gondoskodóknak, hogy emléktáblát állítottak neki Fotó: Cs3.hu

A portál arról is beszámolt, hogy a cicát ugyan többször örökbe fogadták, de Joci ragaszkodott az eredeti lakóhelyéhez és az ott lévő kis közösséghez, így mindig visszatért a Fő utcára. Valójában ez is kis állat fogadta örökbe az embereket, így hálálva meg a napi gondoskodást törődést és figyelmet. Nem volt szüksége más családra, hiszen az övé már meg volt. A meleg szoba helyett az üzletek előtti lépcsőt választotta a szeretetért cserébe.

Tavaly azonban tragédia történt. Sajnos egy felelőtlen gazdi szájkosár nélkül sétáltatta arra nagy testű kutyáját, és mikor az rárontott Jocira, a gazda nem tudta megfékezni. Sajnos Joci nem élte túl a támadást. Gondozói megdöbbentek az eset kapcsán, megtörten vették tudomásul, hogy kis kegyeltjük nincs többé. Nem is tudták túltenni magukat a tragédián, hiszen Joci több volt egy egyszerű kóbor macskánál: ő összekovácsolta a Fő utcán élőket és dolgozókat. Joci etetése, cirógatása, gondozása jó ürügy volt egy kis beszélgetésre is. Ahogy telt az idő, Joci egyre inkább hiányozni kezdett a kis közösségnek. Így jött az az ötlet, hogy emléktáblát készítenek az emlékére. 

Joci cica mindenki kedvence volt Fotó: Cs3.hu

Ehhez a Csongrád Városi Önkormányzat is segítséget nyújtott, így a városban egyedi emléktábla végül 2023. május 2-án kihelyezésre került a Fő utca 2-4 szám alatti társasház falára, hiszen ez volt a kedvenc helye Jocinak

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.