Szívszorító: Mangó doktornő most tudta meg, hogy elpusztult a kiskutya, akit ő mentett meg 14 éve

Hazaérve megláttuk, hogy szegény kis kutyusban hemzsegnek a bolhák. Megfürdettük, bolhairtóztuk, megetettük, befogadtuk. Elneveztük Hógolyónak. Kedves kis, pici kutyus volt, megszerettük. De mivel volt két németjuhászunk, ezért gazdit kerestünk neki, aki meg is lett, Szentendrén, vagy környékén laktak az új gazdik 

"Mi lesz a neve?" - kérdeztem és azt válaszolta a hölgy, hogy Hógolyó. Jót nevettünk, hogy a sors is úgy akarta, hogy ők fogadják be ezt a kis ártatlan jószágot. Amúgy is szeretem Szentendrét, varázslatos helye az országnak. Ez még külön örömöt adott a történethez, hogy oda került

Hógolyó a mi kutyánk volt. Igaz, közben nevet váltott. Olyan volt, mint egy kis fehér pillecukor, ezért Pumpedlinek hívtuk, aztán Pumpi lett. Elválaszthatatlan barátok lettek a cicánkkal, Ciceróval. Igazi családi kutya volt, imádta mindenki. És ő is szeretett mindenkit. Tudta, hogy ki mikor érkezik haza, a kapuban várakozott a jellegzetes "mosolyával". "Nem volt annál jobb érzés, mint az, ahogy egy hosszú és fárasztó nap után az ölünkbe tette a fejét és simogattuk

Már egy ideje fáradékony volt, de ezt a korának tudtuk be. Aztán egy reggel nehezen vette a levegőt, elvittük az állatorvoshoz és kiderült, hogy egy hatalmas daganat van a szívén, ami folyamatosan vérzett, elnyomva már a tüdejét. Sajnos menthetetlen volt, a karjaimban végül örökre elaludt. Most együtt pihennek a kert végében Ciceróval. Bár ahogy ezt írom, folynak a könnyeim, de próbálok a sok együtt töltött évre gondolni. Nem hiszek a véletlenekben. Amikor megláttam a képét, amit annak idején feltettek róla, a kis fehér gombócot, tudtam, hogy ő a miénk lesz, akármilyen messzire is kell menni érte. Köszönjük Önöknek, hogy megtalálták, befogadták, nem hagyták sorsára és a mi gondjainkra bízták! Sok örömet szereztek vele!