Létrehozva: 2023.05.18.

Több százezren követik a jóképű András doktort a TikTokon – Videó

Dr. Kulja András célja, hogy TikTok csatornáján közérthetően hívja fel a figyelmet az emberi szervezet működésére.

Szerző H.Á.

Dr. Kulja András sebész rezidens és tartalomgyártó 2016-ban végzett a Semmelweis Egyetemen. Először pszichiáter rezidensként kezdte pályáját, majd sebészetre váltott.

Dr. Kulja András sebész rezidens és tartalomgyártó, András Doktor, TikTok
Dr. Kulja András Magyarországon elsőként hozott létre egy egészségügyi TikTok csatornát. Fotó: Dr. Kulja András / NuHeadzManagement

Magyarországon elsőként hozott létre egy egészségügyi TikTok csatornát, melyet azóta több százezren követnek. A célja, „felhívni a figyelmet arra, hogy az emberi szervezet hogyan működik, mi egy-egy betegség háttere és tünete, hogy az emberek egészségesebbek legyenek és tudják, hogy mikre kell odafigyelniük”.

„A TikTok teljesen véletlenül vált az életem részévé, a feleségem bíztatott, hogy próbáljam ki ezen felül pedig a baráti körünkben is volt egy fiatal fizikus lány, aki belevágott és sikeres tartalmakat gyártott. Ezért úgy voltam vele, hogy én is kipróbálom.”

– tudta meg a Ripost.

Dr. Kulja András elmondta, hogy rengeteg pozitív visszajelzést és kérdést kap, melyek segítik abban, hogy folyamatosan az emberek igényeihez igazítsa TikTok-oldalát.

„Igyekszem olyan témákat taglalni, melyek érdeklik az embereket és olyanokat is amelyek az egészségük védelme szempontjából fontosak.”

Dr. Kulja András számos díjat nyert korábban, 2021-ben a TikTok csatornájával a Innovatív Gyógyszergyártók Egészségértési díját is elnyerte. 2022-ben pedig már ő maga is helyet kapott ugyanazt a díjat odaítélő zsűriben, promotálva ezzel az egészségértés javításának fontosságát.

2022-ben a Semmelweis Egyetemen az egyetem Innovációs Központjának égisze alatt az országban elsőként elindult az Egészség- és Tudománykommunikáció egy szabadon választható tantárgy, melynek András egyik tantárgyalapító oktatója. Azaz a fiatal sebész orvos ennek a tudományos hátterével is foglalkozik, hiszen főállásban sebész, csatornáját szabadidejében gondozza.

Az egyik oka annak, hogy a szabadidőmet a csatornára áldozom, hogy bízom benne, motivációt adhat más területen dolgozó kollégáknak is, hiszen közös érdekünk, hogy javítsuk a lakosság egészségértését és segítsük őket az egészségük megőrzésében.

– árulta el a Ripostnak Dr. Kulja András, akinek legsikeresebb videói közé tartoznak a cigarettáról, a hevített dohánytermékekről, a snüsszről és a vízipipáról készített videói, melyek együtt közel négymilliós megtekintést értek el.

Legfőbb segítségem a feleségem, aki nem egészségügyi végzettséggel rendelkezik, hanem közgazdász. Ő szokott segíteni abban, hogy közérthetőek legyenek a videók és ne túlságosan szakmai nyelvet használjak, hanem egyszerűen fogalmazzak.

A sebész rezidens csatornáján rengeteg kérdést kapott azzal kapcsolatban, hogy a filmekben és sorozatokba látható orvosi dolgok mennyire fedik a valóságot. Ezért idén először, május 24-én Pécsen egy előadás keretében rántja le a leplet a realisztikusnak tűnő, de szakmai szempontból megmosolyogató jelenetekről.

 

Szerző H.Á.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes anyagot találtak az ivóvizekben világszerte

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

mindmegette.hu

Laktató krumplis-kolbászos pite: Martha Stewart receptjét ki kell próbálnod!

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

mindmegette.hu

Olcsó és egyszerű desszert húsvétra: így készül a csokoládés piskótatekercs

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják

INSIDER

Megdöbbentő, mit mondott a karambolozó autós a földön fekvő, sérült egri motorosnak

INSIDER

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára