Létrehozva: 2023.04.04.

Újbudai horrorpince: undorító körülmények között találtak rá egy nőre és egy rákos kutyára

A XI. kerületi Bartók Béla utcában a csendes, rendezett házak között az egyik épület mélye megrázó titkot rejtett. Mocskot, bűzt, egy asszonyt és egy beteg kutyát találtak az újbudai pincében az állatvédők.

Megrázó történetről érkezett hír Budapest XI. kerületéből a Riposthoz. A helyi állatmentő csapat, a Tizenegy Állatvédő Egyesület vezetőjét, Kovács Tamás Gábort élete egyik legemlékezetesebb esetéhez hívták néhány hónapja a Bartók Béla útra. Egy lakássá átalakított pincéből a rendőrség segítségével szabadított ki egy beteg kutyát - de nemcsak azt, hanem a pincébe egy nőt is találtak, mint kiderült, itt tengette a napjait!

újbudai horror-pince
Ilyen körülmények között bezárva találtak rá a kutyára és az asszonyra az újbudai rendőrök és Gábor /Fotó: Tizenegy Állatvédő Egyesület

A sokat megélt állatmentőt annyira megdöbbentette a helyszín és a körülmények, hogy a segítségnyújtást követő éjszakán sírva aludt el. Lapunknak az életmentésben résztvevő Gábor nyilatkozott a decemberi esetről. Elárulta: egy fiatal nő tett bejelentést, hogy az édesapja bántalmazta az anyukáját, így kezdődött a történet. Azonban amit ott találtak, arra Gábor legrosszabb rémálmában sem gondolt volna.

Nem tudtunk benyitni, mert zárva volt a pinceajtó, így kijöttek a rendőrök és a katasztrófavédelem. Órák óta ott voltunk már, majdnem kivágták már az ajtót, amikor előjött egy nő, valahonnan hátulról, sérülten. A mentősök kórházba szállították. A kutyája pedig teljesen elhanyagolt volt, mint kiderült, tíz éve nem látta orvos, bűzlött szegény, ránézésre is beteg volt, a "lakást" pedig vastagon fekália borította mindenhol 

- számolt be a megrázó részletekről lapunknak az állatmentő egyesület elnöke. A pincében kialakított lakótér undorító állapotban volt, a bent tapasztalt körülmények arra engedtek következtetni, hogy már évek óta itt élhetett a nő és a kutya. 

horror-pince Újbuda
Ilyen körülmények között élt a nő és a kutya a pincelakásban /Fotó: Tizenegy Állatvédő Egyesület

Nagy kérdés volt, hogyan került ebbe a pincébe a nő és miért nem nyitott ajtót két órán keresztül

 - mondta Gábor a Ripostnak.  Feljelentést tett állatkínzás miatt, ugyanis a kutya szinte halálközeli állapotban volt, a kötelező oltásai pedig mind hiányoztak. Ráadásul ránézésre hosszú idő óta nem is hagyhatta el pincebörtönét az eb, és feleannyi volt a súlya, mint fajtársainak. Mint kiderült, Sussy 14 éves és rákos. 

Amikor kihoztuk a pincéből Sussyt, csak nézett, hogy mi ez, ez a szabad világ? A nőt valószínűleg bántalmazták, de nem tett feljelentést.

- tette hozzá Gábor. A rendőrség azonban hivatalból eljárást  indított.

Megkeresésünkre a Budapesti Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta lapunkat, hogy állatkínzás gyanújával folyik eljárás a pincében talált nővel szemben. Házastársa ellen viszont kapcsolati erőszak bűntettének gyanújával folyik a nyomozás. A rendőrség hozzátette, hogy egy bejelentést követően érkeztek meg kollégáik a helyszínre, ahol megtalálták a nőt, illetve a beteg kutyát.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Közösen lép fel a Liverpool és a Manchester United az angol foci legundorítóbb megnyilvánulása ellen

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast