tóth gabi
Már legalább 7 kerületben találtak méreggyanús anyagokat a gazdik. Az utóbbi hónapokban sajnos drasztikusan megnőtt a kutyák elleni merényletek száma. Lapunk bemutatja az idei összes esetet és azt is, hogy hol történtek ezek.
Már 14 esetben fenyegette életveszély a fővárosi ebeket. 7 különböző kerületben, fagyállóval, patkányméreggel, vagy éppen csavarokkal teletűzdelt kolbászokkal törtek a négylábúak életére. Egy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk arról a 11 esetről, ami 2023-ban történt Budapesten, azonban most egy hét elteltével szomorú adatot kell közölnünk, ugyanis további 3 mérgezésről érkeztek hírek a Riposthoz.
A Metropol napilap összeszedte az elmúlt hónapokban történt eseteket. Az incidenseket kerületre lebontva olvashatjátok itt el.
Az I. kerületben több helyen szedtek össze patkánymérget januárban. A lap arról is írt, hogy az egyik kedvelt sétáltató útvonalon - ahol még nem sikerült időben észlelni a veszélyt - egy kis kutya áldozatul is esett a kétes anyagnak.
Az elhunyt eb gazdája arra kéri sorstársait, hogy minden esetben tegyenek feljelentést a rendőrségen az ilyen incidensekről, ugyanis akkor tudnak csak érdemben segíteni az elkövető kézre kerítésében.
A Ferenc téren és a Nehru parton is patkányméregre hasonlító, színes törmeléket találtak a kutyások. A Ferenc téren történt esettel kapcsolatban a rendőrség is nyomozást indított ismeretlen elkövető ellen, természetkárosítás gyanújával. Emellett a ZöldEb Kutyás Érdekvédelmi Egyesület ferencvárosi szervezete a kutyás közösség tagjaival 400 ezer forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a tettes megtalálására.
A Boráros téri kutyafuttatóban néhány nappal ezelőtt információink szerint sósavval leöntött húscafatokat helyezett el valaki. A vegyianyag hatására 3 kutya is megsérült. A helyi gazdik bejelentéseinek hála, március 22-én az önkormányzat teljesen lefertőtlenítette a kutyafuttató területét.
Kőbányán a Harmat utcából érkeztek aggasztó hírek, ahol az egyik olvasónk beszámolt róla, hogy
a Harmat utca 156. szám alatt két húsos csontot helyeztek el, amelyek azonban rózsaszín, méreggyanús anyagokkal voltak teletömve.
Korábban a Ripost is bemutatta azt a két esetet, amely az elmúlt hónapokban történt a kerületben. Az egyik esetnél szögekkel teletűzdelt kolbászdarabkákat helyeztek ki a Péterhalmi-erdőben, a másiknál pedig vélhetőleg egy betörésre készülő bűnöző dobott be fagyállóval átitatott húsdarabokat egy kertes ház udvarába, amelyek megölték Lucát, a házörző kutyust.
Most azonban, néhány héttel az utolsó akciójuk után újra támadtak az állatkínzók a Péterhalmi-erdőben: most facsavarokkal teletűzdelt lecsókolbászokat kellett a gazdiknak összeszedni az erdőben.
Az ebtulajdonosok itt is megelégelték az állatkínzók tevékenységét és 500 ezer forintos nyomravezetői díjat tűztek ki annak, aki bármilyen bizonyító erejű információt tud szerezni az elkövetőről.
A IX. kerületihez ijesztően hasonló esetről számoltak be olvasóink a XIX. kerületben található kiserdőről. A helyi gazdik szerint a kiserdőben található sétáltató útvonalon is találtak patkányméregnek kinéző kupacokat néhány héttel ezelőtt.
Az általunk is bemutatott kutyamérgezések közül talán a Margit-szigeti történések kapták meg a legnagyobb "médiafigyelmet". Ez nem is véletlen, Budapest legkedveltebb turistahelye és pihenőszigete valahol mindenkinek a szíve csücske. Innen több tucat beszámoló érkezett kutyák rosszullétéről. A Metropolnak az egyik megmérgezett eb gazdája Adrienn árulta el, hogy a kutyája vizeletéből ki is mutatták, hogy mérgezés történt.
Miután rengeteg kutyagazdit érintett az incidens, a rendőrség hivatalból nyomozást indított ismeretlen tettes ellen állatkínzás gyanújával.
Az óbudai kutyusokra rájárt a rúd az elmúlt hónapokban. Míg az Ágoston utcában rózsaszín, méregszerű anyaggal átitatott jutalomfalatokat tettek ki a bokrok alá állatkínzók, addig a békásmegyeri kis futtatóban két kis tacskó lelte halálát, miután egy embernek nem nevezhető gyilkos egyenesen a futtatóban szórt szét mérget.
A legújabb eset pedig csupán két napja történt, ugyanis kedd reggel egy helyi gazdi figyelmeztette társait rá, hogy a békásmegyeri külkerpályán patkánymérget találtak. A rózsaszín, négyzetalakú anyag egyértelműen a teljesen más célra szánt méreganyag, aminek semmi keresnivalója nem volna egy kutyások által kedvelt zöldövezetben.
Ha kíváncsi vagy rá, hogy mit tegyetek, hogyha a kutyusotok bármilyen gyanús anyagot megevett a földről, akkor olvassátok el a Metropol korábbi cikkét, amiben tanácsokkal látták el a gazdikat.