tóth gabi
Sajnos igen sokan elkövetik ezt a hibát, pedig ezzel az akkut vágják haza.
Hiába szeretnénk, hogy egy okostelefon kitartson 4-5, vagy akár 6-8 évig is, lassan már annak is örülhetünk, ha a két évet kibírja. Persze vannak, akik így is, úgy is meg akarják venni a legújabb modelleket, de bizony nem mindenki ilyen. Sokaknak elég lenne egy megbízható modell. Sajnos a legtöbb telefonnak az akkumulátora adja meg magát elsőként – és e téren bizony többek szerint épp az iPhone-ok azok, amik igencsak gyengén teljesítenek.
Az persze természetes, ha okostelefonunk akkuja egy idő után már nem bírja olyan sokáig, mint új korában, azonban sokan panaszkodnak arra, hogy hiába teszik töltőre, csak 80 vagy 90 százalékig töltődik fel az iPhone-juk. Egy telefonguru a TikTokon leplezte le, mi miatt lehet ez: sokan ugyanis lustatásból nem veszik ki a tokjából az iPhone-jukat, amikor töltik. Ez azonban hatalmas hiba, ugyanis bizonyos tokokban egyszerűen elkezd túlmelegedni a készülék, és ha ez történik, bizony leáll a töltés.
Mindez valójában nem is hétpecsétes titok, egyszerűen nem fordítunk rá elég figyelmet. Maga az Apple is írja a saját honlapján, hogy bizonyos tokok befolyásolhatják a töltés sikerességét, és melegedést okozhatnak. A legjobb, ha rászokunk, hogy tok nélkül töltsük az iPhone-unkat - javasolja 1,6 milliós megtekintésű videójában David Eluemunoh.