RETRO RÁDIÓ

Novák Katalin mellett családja is találkozhatott Ferenc pápával - Fotó

N.T.
Szerző
N.T.
Létrehozva2023. 04. 29. 09:40
Frissítve2023. 04. 29. 10:35

A nem mindennapi találkozásról fotó is készült.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, pénteken megérkezett hazánkba Ferenc pápa, aki landolása után szinte meg sem állt a nap végéig.

NOVÁK Katalin; FERENC pápa
Ferenc pápa és Novák Katalin pénteki találkozójukon Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A már másodjára ide látogató Szentatyának igen szoros a programja az itt tartózkodása alatt, hiszen mindössze három napot tölt Magyarországon, melynek csúcspontja a vasárnap a Kossuth téren tartandó szentmise lesz, amelyet ő fog celebrálni.

A beütemezett menetrendje révén már látogatást tett a Sándor-palotában és a Karmelita kolostorban is, ahol mások mellett találkozott Novák Katalin köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is. Előbbi a hivatalos Facebook-oldalán meg is osztott egy fotót, melyből kiderül, hogy az államfő mellett a családja is abban a megtiszteltetésben részesült, hogy találkozhatott a katolikus egyházfővel.

 

A család az első hely, ahol az ember megtanul szeretni.

 

- írta a megható fotójához Novák Katalin, aki ezzel a Szentatya szavait idézte.

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.