RETRO RÁDIÓ

Kiskorúakat kényszerítettek prostitúcióra lakhatásért cserébe Debrecenben

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2023. 04. 19. 13:18

Több kiskorú is érintett lehet a prostitúcióban. Egyelőre három személy ellen folyik az eljárás.

Két férfi, egy egy nő a gyanúsított egy tiltott kéjbarlang üzemeltetésében, és fiatalkorúak "futtatásában" Debrecenben. Az ügyészség szerdán azt közölte, hogy a vádirat szerint a női vádlott 2020 augusztusától 2021 márciusáig bérelt egy debreceni ingatlant, amelyet panzióként üzemeltett; a szálláshelyről az információk elérhetőek voltak az interneten. A két férfi így került kapcsolatba a szállásadó nővel, akivel megállapodtak abban, hogy egy kiskorú lány társaságában költöznének be a panzióba. Rövid időben belül azonban elfogyott a pénze a férfiaknak, ezért rávették kiskorú lakótársukat, hogy bocsássa áruba a testét, és cserébe a lakhatásuk és a megélhetésük rendezve lesz, mindezt a szállásadójuk tudtával.

rendőrség
Kéjbarlangot üzemeltettek fiatalkorúak részvételével /Fotó: Police.hu


A panziót üzemeltető nő ráadásul még segítséget is nyújtott kiskorú sértettek fotózásában, a hirdetések összeállításában és közzétételében. Emellett az ügyészség szerint sokkal többen is érintettek az ügyben, mint ahogy most kiderült.

Az egyik pár 2020 szeptemberétől fél évig, a másik pár 2020 novemberétől 2020 karácsonyáig lakott a panzióban, és ez idő alatt a két kiskorú sértett rendszeresen szexuális szolgáltatást nyújtott pénzért idegen férfiaknak - olvasható a közleményben, amelyben kitérnek arra is, hogy a panzióban 2020 augusztusától 2021 márciusáig még további három sértett is ugyanilyen tevékenységet folytatott a női vádlott tudtával.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség a bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló nő ellen két rendbeli emberkereskedelem súlyosabban büntetendő esete, kényszermunka bűntette és három rendbeli prostitúció elősegítésének bűntette miatt, míg a más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetésüket töltő, illetve bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló férfiak ellen emberkereskedelem súlyosabban büntetendő esete és kényszermunka bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken.

A vádiratban indítványt tettek arra, hogy a törvényszék mindhárom vádlottat fegyházbüntetésre ítélje és tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.