tóth gabi
"A főpolgármester össze-vissza beszél, miközben 2 ezer ember életét és vagyonát veszélyezteti azzal, ha nem a part mentén építteti meg az árvízi védművet" – véleményezte Karácsony gátépítéssel kapcsolatos első megszólalását Egri Gábor, az Egyesület a Római-partért szervezet alelnöke.
Végre megszólalt Karácsony Gergely a Római-parti árvízi védekezéséről. Mint ismert, a közelmúltban egyszemélyben döntött arról, hogy a gátat nem a parthoz közel, hanem attól jóval beljebb, a Királyok útja - Nánási út mentén tervezteti meg. Emiatt kiakadtak a Rómain élők, hiszen 2 ezer embert így nem véd majd a gát. Eddig Karácsony helyett Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes tartotta a "frontot" a vélhetően alkotmányos jogaikban sértett lakókkal szemben.
Március 27-én a főpolgármester egy televíziós műsorban röviden beszélt az elképzeléseiről, de ez csak olaj volt a tűzre a lakosság szerint.
A főpolgármester úr szélhámos. Az egész nyilatkozata hazugságon alapszik. Karácsony Gergely a közvélemény szándékos félrevezetéseként tett olyan kijelentéseket, amelyek valótlanok
– állítják az Egyesület a Római-partért vezetői, akik a főpolgármester első nyilatkozatára reagáltak a Metropolnak.
Karácsony Gergely ezzel magyarázta döntését
"A part mentén kevésbé biztonságos a védekezés, az uszadék kárt okozhat a gátban így 50 ezer ember veszélybe kerülhet" – érvelt a főpolgármester nyilatkozatában, hogy miért nem a parthoz közel tennék a mobilgátat. A 2 ezer emberről, aki a part mentél él, azt mondta: "Az 50 ezer olyan ember, aki lakövezetben él, illetve a természetes partszakasz megvédése fontosabb, mint 2 ezer olyan ingatlan megvédése, amely nem lakóingatlan, és amelynek a tulajdonosai abban a hiszemben építettek ott bármit, hogy pontosan tudták, az egy árterület... Ne felejtsük el az ingatlanspekulációs szempontokat sem... Ha bevédenénk ezt a részt és át tudnánk sorolni, akkor azoknak az ingatlanoknak az értéke a csillagos égig szállna. Ez a tulajdonosoknak biztosan nagyon fontos... Nekünk viszont semmilyen jogszabály nem írja elő, hogy teljes védekezést nyújtsunk arra a területre is"
A helyiek szerint Karácsony azt sem tudja, miről beszél: 2 ezer lakó helyett 2 ezer ingatlanról értekezik, ami felháborító akkor, amikor ennek a 2 ezer embernek az életéről, egzisztenciájáról és vagyonáról van szó.
A főpolgármester úr nem beszámítható, mert folyamatosan 2 ezer ingatlanról beszél, miközben ennyien élnek a területen. Ebből látszik, hogy még azt sem tudja, hogy ennyi fővárosit "tol bele a Dunába", mennyi ember jövőjével játszik. Ez nem egy vicc, hanem a mi életünk és halálunk! Karácsony Gergely teljes mértékben alkalmatlan főpolgármesternek. Ezért is szólítottuk föl a lemondásra, a közgyűlésnek meg kellene vonnia a bizalmat egy ilyen beszámíthatatlan vezetőtől
– reagált Egri Gábor, az Egyesület a Római-partért alelnöke.
A főpolgármester azt is mondta nyilatkozatában, hogy "előtte még soha senki nem vizsgálta meg a védmű nyomvonalának kérdését".
Becsapja a közvéleményt, össze-vissza beszél. Azt állítani, hogy ő csinálta az első átfogó tanulmányt, egyszerűen nem felel meg a valóságnak. Felballaghatna a saját honlapjára, ahol a munkatársai részletesen felsorolták a korábban készült hivatalos dokumentumokat, amelyek egyébként mind a parthoz közelre tették a gát nyomvonalát. Aki valótlanságot állít, az szélhámos. Szánalmas politikai marketingpróbálkozás Fidesz-nyomvonalnak nevezni a parti nyomvonalat, hiszen 1968-ban a fővárosi tanács nem lehetett fideszes. De a Magyar Tudományos Akadémia, a Budapesti Műszaki Egyetem, az Országos Vízügyi Főigazgatóság kebelében működő tudományos tanács sem politikai szervezet és ők is egyhangúlag a part menti nyomvonal mellett foglaltak állást
– mutatott rá Egri Gábor.
Az itt élők alkotmányos jogáról van szó. Ezeket az embereket a főváros folyamatosan megsérti, amikor nyerészkedőnek és mindenféle megvetendő lénynek nevezi őket, csak éppen embernek nem. Emiatt már többször felszólítottuk a főpolgármestert és hivatalát, hogy kérjenek tőlünk elnézést, mert mi árvízkárosultak vagyunk. Nem tudja elképzelni sem, mi van itt egy árvíz után, évek múltán is kimutatható a kólika a földben, a házainkat fertőtlenítenünk kell... Nem tűrjük ezt a bánásmódot, hogy megbélyegezzenek olyasmivel, amit el sem követtünk
– hangsúlyozta dr. Búzás Antal Győző, az Egyesület a Római-partért elnöke. Egri Gábor felhívta a figyelmet arra is, hogy Karácsony döntése miatt, az összes ingatlan tulajdoni lapján fel kell tüntessék, hogy ezentúl nem lakóterületi, hanem hullámtéri ingatlanok lesznek a házaik. Ha kár éri a vagyonukat, így azt nem köteles a főváros kompenzálni.
Karácsony ezen döntésével a Római 70 hektárja valóban hivatalos hullámtérré változik. Ez azt jelenti, hogy az ingatlanokat le kell bontani mind egy szálig. A hullámtér ugyanis egy füves préri, a közepén 60 méteres erdősávval. Úgyhogy az összes növényt, épületet ki kell vágni, le kell dózerolni és létre kell hozni a hullámterületet, ahol sem kerékpárút, de még büfé sem lehet
– mondta a Metropolnak az egyesület elnöke, hozzá téve:"ebből is az látszik, hogy Karácsony Gergelynek fogalma sincs, miről beszél. Zöldet akar védeni – ami egyébként 85% magántulajdon–, miközben irtatni és dózeroltatni fog.
"A Római-parton élő 2 ezer emberrel szemben a fővárosi önkormányzat és a III. kerületi önkormányzat által az egészséges élethez, környezethez és tulajdonhoz fűződő alapvető emberi jogok folyamatos megsértése, a magyar parlament által elfogadott ide vonatkozó hatályos törvény semmibevétele és az Európai Unió Emberjogi Chartájában lefektetett alapvető emberi jogok lábbal tiprása miatt, egyesületünk az EP valamennyi képviselőjéhez, az Európai Bizottság elnökéhez, Ursula von der Leyen asszonyhoz, az Európai Bizottság számos biztosához, illetve Orbán Viktor miniszterelnök úrhoz fordult azért, hogy e két önkormányzatot zárják ki azonnali hatállyal a rendelkezésre álló EU források, illetve a magyar költségvetés forrásainak igénybevételétől, a jogbiztonság végleges helyreállításának idejére" –közölte lapunkkal dr. Búzás Antal Győző.