Létrehozva: 2023.04.21.
Módosítva: 2023.04.21.

Brutális tömegverekedés volt a Lurdy Házban, arabok balhéztak a ramadán után – exkluzív videó

Több mint egy tucatnyian verekedtek össze a budapesti plázában.

Megrázó videó érkezett a Metropol szerkesztőségéhez. Egy olvasónknak sikerült lencsevégre kapnia, ahogy körülbelül 15 arabul artikulátlanul ordibáló ember egymásnak esik a IX. kerületi Lurdy Ház első emeletén. 

A veszekedő, majd verekedő társaságban gyerekek és apa-fia párosok is feltűnnek, a férfiak előzőleg arabul veszekedtek a boxolgatás előtt.

A helyszínen készült videó itt látható:

A riasztott rendőrök hamar kiértek, és a verekedők közül hármat elkaptak, többen viszont elmenekültek.

Aztán az is kiderült, mi történt: a tegnap este befejeződött ramadán után tartottak közös péntek reggeli imádságot, és ennek végeztével estek egymásnak egyiptomi férfiak.

A három elkapott verekedő egyike súlyosan megsérült, őt kórházba szállították, állapota a Magyar Nemzet információi szerint életveszélyes, a másik kettőt előállították. 

A BRFK kommunikációs osztálya a következőt közölte az esetről: „2023. április 21-én 8 óra 40 perc körül bejelentés érkezett arról, hogy egy IX. kerületi bevásárlóközpontban többen összeverekedtek. A helyszínre több járőr és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói érkeztek, akik három feltételezett elkövetőt a helyszínen elfogtak. Egy embert a mentők fejsérülés miatt kórházba vittek, két társát a rendőrök a kerületi kapitányságra állították elő. Elszámoltatásuk folyamatban van. A többi verekedőt jelenleg is keresik a rendőrök. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt folytat nyomozást.”

A ramadán vége: véget ért a hosszú önmegtartóztatás...

A ramadán idején a muszlim hívőknek 30 napos böjtöt kell tartaniuk, amitől a test és a lélek megtisztulását várják. Ilyenkor napkeltétől napnyugtáig tartózkodniuk kell az evéstől, ivástól, dohányzástól, a nemi kapcsolattól, kerülniük kell a dühöt, az erőszakot, az irigységet. Ez a kemény hónap ért véget csütörtök este, és péntek reggel a hosszú önmegtartóztatást igyekeztek feloldalni egy közös imával - de itt most elszabadultak az indulatok...

 

origo.hu

Megszólalt a magyar bíró a Real-Bayern BL-botrányról

origo.hu

A világháborúról beszélt Putyin

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

hirtv.hu

Magyar Péter tovább fokozza + videó

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

INSIDER

Mindenüket elvesztették a szegedi robbanásban: megható módon próbálnak segíteni a dajkán és kisfián

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter ennél baloldalibb már nem is lehetne - Videó

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék kitiltanák az autók kétharmadát Budapestről