RETRO RÁDIÓ

Az óriásponty fogásának titka a jó baracklekvár

Sz. Z.
Szerző
Sz. Z.
Létrehozva2023. 04. 29. 12:10

255 csapat nevezett a világ minden tájáról az International Balaton Carp Cupra (IBCC), a világ legnagyobb pontyfogó versenyére, amit immár kilencedik alkalommal rendeztek meg.

Minden eddiginél eredményesebb fogásszám született az április 21 és 28-a között megrendezett horgászversenyen, ugyanis közel 76 tonna ponty akadt a szerencsés nevezők horgára. Ez azt jelenti, hogy több mint 7800 halat fogtak a versenyzők. 

Április 22-28. között a Balatonnál rendezték a világ legnagyobb pontyfogó versenyét. Középen Nyitrai Zsolt.  Fotó: Ripost

Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója az eredményhirdetésen elmondta, hogy a kifogott halmennyiség és azok súlya azt mutatja, hogy Közép-Európa legnagyobb tava, a Balaton bővelkedik egészséges halállományban. Ez többek között annak a felelősségteljes halgazdálkodásnak köszönhető, amelyet Magyarország Kormánya a Magyar Országos Horgász Szövetséggel (MOHOSZ) közösen alakított ki, együttműködve a több mint 800 ezres horgásztársadalommal. Köszönetet mondott a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt-nek, a verseny házigazdájának is, valamint a horgászoknak, hogy sportszerű módszerekkel és eszközökkel hozzájárultak a természetes értékek megóvásához.

Az esemény záró rendezvénye. Fotó: Ripost

A miniszterelnöki biztos elárulta, hogy a tavaly kifogott rekord méretű halat, amely 32,37 kg volt, baracklekváros csalival sikerült kifogni. Bár az idei versenyen súlyrekord nem dőlt meg, így is sikerült a versenyzőknek egy 30 kg feletti és több mint 100 darab 20 kg feletti példányt mérlegelni.

A több mint 30 kilós ponty. Fotó: Ripost

Érdekességként azt is megtudtuk, hogy a GPS rendszer adatrögzítése alapján az összes versenyzőt figyelembe véve 218 nap, 10 óra és 27 percnek megfelelő időmennyiséget töltöttek a csónakokban és ezalatt az idő alatt több mint 22.000 km-t tettek meg. Ez olyan hosszú út, hogy az egyenlítő mentén a fél világot megkerülhették volna.

Tekintettel arra, hogy a versenyre szép számban érkeztek külföldről, a főtanácsadó azt kérte a résztvevőktől, hogy vigyék jó hírét Magyarországnak, a Balatonnak, természeti kincseinknek, osszák meg élményeiket ismerőseikkel, barátaikkal, családtagjaikkal és térjenek vissza ismételten horgászként vagy turistaként.

Az összesített versenyt a Nikl&Carp’R’Us 3 cseh csapat nyerte az 1337 kilogrammnyi kifogott hallal. A szervezők bíznak abban, hogy a jövőre jubiláló versenyen még több és nagyobb hal fog horogra akadni.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.