RETRO RÁDIÓ

Brutális időre számíthatunk, a következő napok sem hoznak kedvező változást

KL
Szerző
KL
Létrehozva2023. 03. 08. 18:00

Délutánra és estére elfelejthetjük a kora tavaszi jó időt, de ami a folytatást illeti, az sem túl bíztató. Íme a részletek!

Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég szerda este. Az éjszaka első felében inkább a keleti, hajnaltól az északnyugati országrészben fordulhat elő eső, zápor.

7,January,2016,Istanbul,,Turkey,,Cold,,Windy,Day,In,Istanbul.
Itt toporzékol már a tavasz, de jelenleg még csak az eső lesz a meghatározó időjárásunkban Fotó: Orlok / Shutterstock

A délnyugati szél többfelé lesz élénk, helyenként erős. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet nagyrészt 4 és 9 fok között valószínű, de északkeleten néhol ennél pár fokkal hidegebb is lehet – írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Ami a folytatást illeti, a köpönyeg.hu. szerint újabb csapadékos napok elé nézünk.

Csütörtökön nyugat felől többször megnövekszik a felhőzet, de rövid napos időszakok is lesznek. Szórványosan számíthatunk záporokra, délen, délnyugaton zivatarra is. Eleinte a DNy-i, majd az ÉNy-i szél erősödik meg. 10-16 fok lesz.

Pénteken eleinte fátyolfelhők szűrte napsütés is lehet, majd délután egyre többfelé várható zápor, zivatar. A délies szél megélénkül. 10-15 fok közötti értékeket mérhetünk.

Szombat és vasárnap erősen felhős időre van kilátás, és többször több helyen fordul elő eső, zápor, néhol zivatar. Szombaton főleg a DNy-i, vasárnap inkább az ÉNy-i szél erősödik meg. Változékony, de igazi tavaszi időnk lesz 10-16 fokos maximumokkal.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.