Létrehozva: 2023.03.04.

„Azt hittem, elment az eszem, mert ott láttam a házat” – a rákos Terike elment az üres telkéhez

Terike erőt vett magán és gyerekei támogatásával visszatért telkéhez, ahol nemrég még a háza állt. A helyszínen már nem tudott parancsolni az érzelmeinek.

Szerző Kóczián Nikolett

Az egész ország figyelemmel kíséri Sümegi Gyuláné sorsának alakulását. Az özvegyasszonynak február 13-án, a kemoterápiás kezelése alatt égett porig otthona, azóta pedig az ország egy emberként segít, hogy újra fedél kerülhessen Terike feje fölé. Az összefogásnak hála a leégett ház romjait sikerült eltakarítani, hogy majd egy új otthon épüljön a helyére.

Terike a leégett háza romjai között Fotó: Bánkúti Sándor

„Nem tudtam nyugodni, látni akartam, mi maradt"

Terike nem akarta végignézni, hogy szeretett otthona maradványit is megsemmisítik, ezért nem volt jelen a bontásnál, estére azonban visszatért egykori otthona helyére, ahol zokogásban tört ki.

Még akkor este kikísértek a gyerekek, mert nem tudtam nyugodni, látni akartam, mi maradt, vagy mi nem. Aztán megláttam, hogy semmi. Nem kívánom soha senkinek azt az érzést, nem tudom leírni sem. Szörnyű, hogy az ember fiának az élete, munkája egyik napról a másikra megsemmisül

– mesélte könnyeivel küszködve Terike.

Terike nem akarja elhinni, hogy eltűnt a háza

Az 58 éves asszony számára lelkileg megterhelő volt látni az üres telket, olyannyira, hogy először nem is fogta fel, hogy már nincs ott a háza.

Mikor sétáltunk ki, majdnem megállt az ütő bennem, azt hittem, hogy elment az eszem, mert ott láttam a házat

– emlékezett vissza a megtört asszony. „A szomszédnak hasonló felépítésű a háza, amit eddig kitakart a mi házunk és miután közelebb mentünk, jöttem rá, hogy csak a szomszédnak a házát látom.”

Ledózerolták a leégett ház romjait Fotó: Bánkúti Sándor

„Javul az egészségem”

A nagymamának hihetetlen erőt ad a családja és a többi ember támogatása. Bár mindig fél, mikor kemoterápiára megy – nehogy megint rossz hírt kapjon –, úgy érzi, folyamatosan javul az állapota.

Úgy veszem észre, hogy még annak ellenére is, hogy ennyi mindenen kell keresztülmennem, javul az egészségem. A vérképem is hál' istennek jó.

Terike konténerházra gyűjt: Aki szeretne segíteni itt teheti meg!

 

Videónkban megnézheted, hogyan dózerolták le Terike otthonának romjait:

 

 

Szerző Kóczián Nikolett

Ez is érdekelhet

origo.hu

Robbanások Ukrajna-szerte, Oroszország óriási támadási hullámot indított

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán egyértelművé akarta tenni, hogy vele ezt nem lehet megcsinálni + videó

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

travelo.hu

Egyre csak süllyed a tengerbe a világ legegyedibb repülőtere

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét