Létrehozva: 2023.03.17.

Rettegnek egy békásmegyeri panel lakói, ez az oka

Több, mint három éve szenvednek egy férfi elviselhetetlen viselkedésétől, a lakók most már megoldást szeretnének.

Az óbudai Madzsar József utca 5. szám alatti lakóknál betelt a pohár: állításuk szerint több, mint 3 éve hajléktalanokkal kell osztozniuk a házon; a 14. emeleten élő Ádám ugyanis rendszeresen összegyűjti, majd behívja a környékbeli fedél nélkül élőket, a épületben aztán hangoskodnak rongálnak és bepiszkítanak. A Metropolnak többen is beszámoltak a bosszantó jelenségről, de annyira félnek a helyiek az állításuk szerint olykor agresszív bandától, hogy nevük elhallgatását kérték.

Ádám nem hajlandó szedni a gyógyszereit Fotó: Olvasói

 "Az anyja hoz neki enni, meg cigit"

A harmincas éveiben járó férfit jól ismerik a helyiek: állításuk szerint egyedül él édesanyja lakásában, akinek már többször szóltak fia felháborító viselkedéséről, de az asszony szerint nincs semmi probléma a gyereke életvitelével.

Nem teljesen tiszta gondolkodású. Gyógyszert kellene szednie, de természetesen nem szedi

– meséli az egyik lakó, hozzátéve: sehol sem dolgozik, az anyja hoz neki enni, meg cigit, amiket az utcán élőkkel oszt meg. Ádám minden járókelőt megállít az utcán, állandóan ingajáratban van a házban, napi két-háromszor hoz kétliteres bort, aztán este a házban randalírozik az utcáról felhozott hajléktalanokkal. 

Betört üveget hagytak maguk után a randalírozók Fotó: Olvasói

"Kést fogtak amikor megpróbálták kizavarni őket"

Elmondásuk szerint lakók még nem tettek feljelentést, mert félnek a szerintük beszámíthatatlan részeges bandától

Az a baj, hogy eddig mindenki csak mondta a magáét, de nem csinált semmit. Most végre tennénk valamit, de nem tudjuk merre induljunk. Mondjuk én személy szerint őszintén megmondva félek is; nem is az Ádámtól tartok leginkább, hanem a hajléktalan haverjaitól, akik más házban lakóra kést fogtak amikor megpróbálták kizavarni őket

– mondta a lakó. 

"Gyerekek, idős emberek, fiatal, kiskutyusokat sétáltató tinik kerülik ki őket, mert félnek" – erősítette meg egy másik lakó.

A lépcsőfordulóban egy hajléktalan bekészített ágya Fotó: Olvasói

"Ahogy egyre részegebb annál jobban ordibál "

Beszámolójuk szerint a helyieknek már használt fecskendőket is kellett takarítaniuk a banda után.

"Az ablaka alatt több lakó is kutyasétáltatás közben felfigyelt használt, kidobott injekciós tűkre. Tele van velük az oldalsó park rész. Bárki beleléphet gyanútlanul. Ezek az emberek alkoholisták, és Ádám bevallása szerint tudatmódosító szereket is használnak" – magyarázza egy lakó.

Nagyon szeretném ha megoldódna ez az áldatlan állapot és mindennapos probléma. A lakásom szinte a főbejárat fölött van és tavasztól egész őszig se éjjelünk se nappalunk, a randalírozástól nem tudunk pihenni sem

– panaszkodott egy másik neve elhallgatását kérő lakó. "Ha teheti egész addig utcán van, míg össze nem szedi a hajléktalanokat, akiket behoz a házba. Ahogy egyre részegebb annál jobban ordibál."

Mit tehetünk egy lakóval, aki zavarja a többit?

Felkerestünk egy közös képviselőt, aki szerint a legjobb megoldás a problémára a rendőrségi feljelentés lenne.

"Feljelentést kell tenni, amennyiben nem szeretnének élni ezzel a lehetőséggel, akkor birtokvédelmi eljárást indíthatnak a kerületi önkormányzat jegyzőjénél" – tanácsolta Forray Antónia közös képviselő.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb, borzasztó dolog derült ki a gyorsételekről

origo.hu

Elképesztő fotók kerültek elő Szandi múltjából

life.hu

Lehozhatják Suhajda Szilárd holttestét a Mount Everestről

vg.hu

Az ezüst lett az új arany, ráadásul még mindig olcsónak tűnik

ripost.hu

Fülöp herceg az első pillanattól óva intette a királyságot Meghantől

magyarnemzet.hu

Kerkez becsúszása brutális volt? - fellebbezhet a Bournemouth a piros lap miatt + videó

origo.hu

Az aljas zenediktátor évekig kínozta, az élete tönkrement, borzalmas kínok közt halt meg

mindmegette.hu

Csodaszer a konyhából, ami ragyogó tisztává varázsolja a zuhanykabin üvegfelületét

origo.hu

Elárasztanak minket a poloskák, ilyen veszélyesek még sosem voltak

ripost.hu

Hoppá! Összejött a Kőgazdag Fiatalok két botrányhős sztárja? Dubajban romantikáznak

ripost.hu

Erre vártak a magyar autósok: Jelentős árcsökkenés jön a benzinkutakon, ekkor érdemes tankolni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Mutatjuk a gyermekvédelmi törvénycsomag pontjait, komoly szigorítások léphetnek életbe

INSIDER

Követői tették helyre a hazugsággal kampányoló Magyar Pétert

INSIDER

Luxusterepjárót állított Karácsony Gergely a Blaha közepére

INSIDER

Akár tíz évre is börtönbe kerülhetnek a hídpénzbotrány elkövetői

INSIDER

Kiszámoltuk, mekkora gázszámlát kapnak az átalánydíjasok

INSIDER

Ezek a nők isznak a legkeményebben a Covid-járvány óta - Mutatjuk, hogy kik ők

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: „Panaszkodás helyett dolgozni kellene! Változást Budapesten!”

INSIDER

Budai Gyula: a NAV nyomoz a Lánchíd felújítása ügyében