RETRO RÁDIÓ

Nem kérnek a magyarok a földadóból, már több mint 100 ezren csatlakoztak a petícióhoz

Piréz
Szerző
Piréz
Létrehozva2023. 03. 01. 12:51
Frissítve2023. 03. 01. 12:52

A magyar gazdák védelmére indították.

Már több mint 100 ezren írták alá a földadó elleni petíciót, amit a magyar gazdák védelmére indított tavaly decemberben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. 

Fotó: Ripost

Az aláírások gyűjtését azután kezdték el, hogy Márki-Zay Péter, a baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltje Hódmezővásárhely polgármestereként földadót vetett ki a dél-alföldi városban, és tartani lehetett attól, hogy a példáját más baloldali települések is követni fogják.

A magyar gazdáknak tudniuk kell, kitől mire számíthatnak a közéletben. Amennyiben bármikor a baloldal alakítana kormányt, akkor az egész országban bevezetné a földadót

- hangsúlyozta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója, aki szerint ez négymillió magyar földtulajdonost fenyeget.

Az agrárminiszter ehhez hozzátette, hogy az elmúlt időszakban a koronavírus-járvány és a tavalyi év rendkívüli aszálya mellett az elhibázott brüsszeli szankciók is hatalmas terhet róttak a mezőgazdaságra, ám ennek ellenére a magyar gazdák biztosították a lakosság ellátását jó minőségű, biztonságos, friss és egészséges élelmiszerrel.  

Éppen ezért tartom rendkívül fontosnak, hogy az ágazatba befektessünk, értéket teremtsünk, és ne hozzuk hátrányba a gazdákat az olyan elhibázott intézkedésekkel, mint a földadó bevezetése 

- mutatott rá Nagy István.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke szerint Márki-Zay Péter régi álmát valósította meg azzal, hogy Hódmezővásárhelyen elfogadtatta a földadót, amivel azonban nemcsak a gazdák járnak rosszul. 

A gazdák megadóztatása forrást von ki az ágazatból, a földadó pedig begyűrűzik az élelmiszerek árába, így azt a magyarok pénztárcája is megérzi. Nem meglepő, hogy egyre nagyobb társadalmi igény körvonalazódik az eltörlése ellen

- hangoztatta Győrffy Balázs.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke szerint közös összefogás szükséges ahhoz, hogy a dollárbaloldal volt miniszterelnök-jelöltjének elhibázott döntését mások ne követhessék, ezért továbbra is várják mindazok csatlakozását, akik nem szeretnék, hogy a magyar gazdák ellehetetlenüljenek. A petícióhoz ide kattintva lehet egyszerűen csatlakozni. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.