RETRO RÁDIÓ

Két keménykedő lakó miatt bontják le a sportpályákat Cegléden

F.I.
Szerző
F.I.
Létrehozva2023. 03. 05. 20:00

Több éves pereskedés után lezárták a sportpályákat Cegléden. A város lakói az önkormányzat segítségével a Kúria elé viszik az ügyet

Két sportpályát is a földdel tesznek egyenlővé Cegléd városában. A Köztársaság utcában, a volt tiszti lakótelepnél, illetve a csokiházaknál lévőtől kell elbúcsúzniuk a fiataloknak. Egy-egy idős lakó feljelentése miatt került a bíróság elé a labdázó sorsa. A nyugdíjasok a zajongásra és a labda pattogtatásra panaszkodtak. Az önkormányzat fellebbez a bírósági ítélet ellen.

Pár hete még tele volt fiatalokkal a pálya, most viszont már senki sem mehet be oda.  Fotó: Ripost

Szemerédiné Gér Anikó lapunknak panaszolta el, mi folyik a környéken. Elmondása szerint két idősebb városlakót zavar a hangoskodás, ezért bontják le a gyerekek kedvenc helyeit.

Elvileg évek óta megy a pereskedés az önkormányzat és egy-egy lakó között. Két pályáról van szó, mindkettőnél egy-egy személy a bejelentő. Most a cél a Kúria elé vinni a történteket, mert mi már csak a végzéssel szembesültünk, hogy be kell zárni és lebontani a két pályát, amik 40 éve szolgálják a gyerekeket. Generációk nőttek fel ezeken a helyeken

– mesélte Anikó.

A két bejelentő túl hangosnak találja a labdázót, ami állításuk szerint zavarja a pihenéshez való jogukat. Az idős bejelentő azonban nem elégszik meg ennyivel, az átellenben lévő óvodára is bejelentést tett hangoskodás miatt. 

Anikót személyesen is nagyon megviseli az ügy, hiszen 4 fiú gyermek anyukája, akik nagyon szerettek a pályán játszani. Gyerekeinek is fáj, hogy el kell búcsúzniuk a két pályától.

Rengeteg teret elvettek az utóbbi idők eseményei a gyerekektől. Azok a gyerekek, akik sportolni szeretnének csak azért, hogy együtt lóghassanak a barátaikkal, hova menjenek?! Hiszen egyesületeké a nagy sportpályák. Elszomorító, hogy vannak egyáltalán olyan emberek, akik ilyen megkeseredettek. Sokat gondolkozom, vajon van-e gyereke, unokája? 

– fejtette ki véleményét. 

A város lakói a Kúria elé viszik az ügyet. Mindezt a képviselők is támogatják, minden megmozduláson jelen vannak. Az ott élők bíznak abban, hogy egy város akaratával szemben nem győzhet két ember.

"A bejelentő idős nőt állítólag a labdapattogtatás zavarja. Kint voltunk szombaton egy rendezvényen. A házuk előtt pattogtatták a gyerekek a labdát. Nyilván otthon sem tartózkodott, pedig páran be is csengettek. Nincs annyi benne, hogy vállalja ekkora várossal szemben a véleményét" – osztotta meg velünk panaszait az anyuka.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.