A magyar katonák helyt álltak Koszovóban

POLITIK
1 hónapja

Meghalt a nemzetközi szinten is elismert magyar operatőr

Élete során több mint 100 filmet készített.

Szerző Piréz

Rövid ideig tartó betegség után nyolcvanhárom éves korában elhunyt Ragályi Elemér – erősítette meg a Kossuth- és Emmy-díjas operatőr és filmrendező családja az MTI-nek.

RAGÁLYI Elemér
Fotó: MTVA Fotóarchívum/Zih Zsolt

Olyan, mára klasszikussá vált filmek operatőre volt, mint a Sárika, drágám, a Régi idők focija, a Kakuk Marci, a Bástyasétány 74, a Talpuk alatt fütyül a szél, a Szabadíts meg a gonosztól, a Ripacsok, a Dögkeselyű, a Szirmok, virágok, koszorúk, a Miss Arizona, a Csók, anyu!, A nagy generáció vagy a Herkulesfürdői emlék, és ő fényképezte a Queen együttes 1986-os budapesti fellépéséről készült filmet is.

1988-tól a megújulás reményében külföldre ment, hamarosan Európa-szerte és Amerikában is jegyezni kezdték a nevét. Tizenöt évet töltött el a tengerentúlon, közben itthon is dolgozott, egyebek között a Sztracsatella vagy A miniszter félrelép című filmben. Hazatérését követően egyebek közt a Szerelemtől sújtva, az Egy hét Pesten és Budán és az Apám beájulna című alkotások forgatásán dolgozott, néhány filmben szereplőként is felbukkant.

2005-ben állt először rendezőként a kamera mögött, a Csudafilm című vígjátékot ő fényképezte, és a forgatókönyvet is együtt írta Kern Andrással, majd a Nincs kegyelem (2007) című filmet alkotta meg. Ő fényképezte Halász Judit első egész estés koncertfilmjét (Csiribiri), Szabó Magda Az ajtó című regényének filmváltozatában pedig először dolgozott együtt Szabó István rendezővel. Közreműködésével forgatták a több fesztiváldíjat elnyert Kukoricasziget című grúz drámát (2014). Az utóbbi években operatőrként Kern András Gondolj rám című tragikomédiájában, Gárdos Éva Budapest noir című krimijében és Török Ferenc 1945 című történelmi drámájában dolgozott.

Olyan világhírű színészekkel forgatott mások mellett, mint az Oscar-díjas Ben Kingsley (Bűn és bűnhődés, Anna Frank igaz története), Christian Bale (Mária, Jézus anyja), Robin Williams (Hazudós Jakab), Alan Rickman és Sir Ian McKellen (Raszputyin) vagy Sally Field (David Copperfield). 

Mintegy száz játékfilmet, minisorozatot, tévé- és dokumentumfilmet forgatott, stílusa a dokumentarizmus és a stilizáció egyfajta ötvözete. A magyar operatőri iskola egyik legkitűnőbb alakja csaknem egy évtizedig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, több alkalommal is operatőri mesteriskolát vezetett Zsigmond Vilmossal az etyeki Korda Filmstúdióban. Mancikám, Déneském és még sokan mások című, családja történetét feldolgozó novelláskötete 2022-ben jelent meg. 

1991-ben Xavier Koller svájci rendezővel készített filmje, A remény útja elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat, 1996-ban a Raszputyin című tévés filmprodukció operatőri munkájáért a tévés Oscarnak tartott Emmy-díjjal jutalmazták. Idehaza még ezt megelőzően 1974-ben Balázs Béla-díjat, 1985-ben kiváló művész címet kapott. A magyar filmszemléken többször díjazták, és ugyancsak többször nyerte el a filmkritikusok díját. 1980-ban érdemes művész, 1985-ben kiváló művész lett, 1991-ben Kossuth díjat kapott. 2014-ben Prima díjas volt. 2018-ban a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon életműdíjat kapott. 2019-ben a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) film- és tévékritikus, valamint a Magyar Filmművészek Szövetsége filmkritikus szakosztályának Életműdíjával tüntették ki.

 

 

Szerző Piréz

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli bejelentés: Putyin felmondta az európi fegyveres erőkről szóló szerződést

origo.hu

Ezért halhatott meg Suhajda Szilárd a Mount Everesten

borsonline.hu

Túlment egy határon, amit Peter Srámekkel csináltak

vg.hu

Az EBESZ összeomlásától tart a finn külügyminiszter

ripost.hu

"Az agymosott Harry herceg végre ráébredt az igazságra Meghannal kapcsolatban"

hirtv.hu

Szélesvásznú történelem: Szegény gazdagok

origo.hu

Döbbenetes dolgot árult el magáról Köllő Babett

mindmegette.hu

Dobd el a fazekat! Ezzel a géppel gyerekjáték a befőzés

ripost.hu

Összetörtek a kollégái: váratlanul elhunyt a népszerű műsorvezetőnő

ripost.hu

Megrázó vallomást tett a családanya: "az orvosok kétszer is elhajtottak, most pedig már csak egy hetem van hátra"

ripost.hu

Elképzelhetetlen fájdalom: két testvérét meg tudták menteni a szüleik, de az angyalarcú 5 éves kislány meghalt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő fordulat: hátulról szúrták le – így halt meg a Deák téri gyilkosság áldozata

INSIDER

Egy ország gyászolja Suhajda Szilárdot – képeken a csúcskísérlet

INSIDER

Már 4 év telt el a borzalmas Hableány-tragédia óta – Még mindig tart a rekord összegű kártérítési per – Galéria

INSIDER

Kozma atya: Pünkösd Isten ajándéka, a közös nyelv a bábeli zűrzavarban

INSIDER

Helytálltak a magyar katonák Koszovóban

INSIDER

Megrendítő: szörnyű hírt közöltek az orvosok a 6 éves Dórikával, de a kislány egy pillanatig sem adja fel

INSIDER

Mesterséges intelligencia segítségével hamarabb felismerhetőek a depressziós tünetek

INSIDER

Van egy jó hírünk azoknak, akik most mentek szabira