kulcsár edina
Összegyűjtöttünk 9 érdekességet a forradalom 175. évfordulójának alkalmából. Mi történt valójában március 15-én? Ki szavalta el a Nemzeti dalt és mi volt a Pilvax valódi neve? Íme a válaszok!
1848. március 15-ével kapcsolatban a legtöbbször Petőfi Sándor, a Nemzeti dal, a Pilvax kávézó, a kokárda és a 12 pont jut eszükbe. Íme néhány érdekesség ezekkel kapcsolatban, amit nem olvashatsz a történelemkönyvekben!
Petőfi, Jókai és társaik nem március 15-ére tervezték a felkelést, hanem pár nappal később, március 19-én. Ekkor kezdődött ugyanis a József-napi vásár. Ilyenkor rengeteg ember érkezett a városba, és úgy gondolták, aznap egyszerűbb lesz feltüzelni a népet. Ám a bécsi forradalom hírének érkezésével lépéskényszerbe kerültek és a kitűzött nap előtt elindultak az események.
Petőfi Sándor a forradalomra való buzdításként írta a Nemzeti dalt, ami összeforrt az 1948-49-es eseményekkel. A kokárda mellett ma is ez az első, ami eszünkbe jut március 15-ről. Az eredeti szövege úgy hangzott, hogy „Rajta magyar, hí a haza”. Ezt Petőfi egy joghallgató, bizonyos Szikra Ferenc tanácsára írta át „Talpra magyar, hí a haza” szövegre. Az indok, ami meggyőzte Petőfit, az volt, hogy Szikra szerint a „rajta” előtt a magyar nemzetnek előbb talpra kellene állnia.
A legtöbben úgy tudják, hogy a márciusi ifjak a Pilvax kávéházból indították útjára a forradalmat. Az igazság azonban az, hogy a kávéházat mindenki Fillinger néven emlegette akkoriban. Az 1838-ban megnyitott kávézót tényleg Pilvax Károly vette meg, de tőle később Fillinger János vette bérbe, aki megtartotta a Pilvax nevet, de akkoriban már Fillingerként emlegették a kávézót. És hogy miért jártak a lázadó ifjak éppen oda? Mert közel volt a városházához és a kávé mellé ingyen járt a reggeli. Egyébként a forradalom egyik legelső vívmányaként Petőfi indítványára a Pilvax kávéház 1848-ban felvette a Szabadság-csarnok nevet.
Sokakban az a kép él, hogy Petőfi Sándor a Nemzeti Múzeum lépcsőjén szavalja a Nemzeti dalt. Az igazság azonban az, hogy ott csak egy buzdító beszéd hangzott el Petőfi szájából. De akkor miért emlékszik mindenki máshogy? A Pesti Divatlap címlapja miatt, amin az szerepelt, hogy Petőfi a Nemzeti Múzeum lépcsőjén szaval. A kutatók szerint egyébként a Nemzeti dal tényleg elhangzott a múzeumnál, de azt egy színész szavalta el, nem a költő.
Amikor a márciusi ifjak ki akarták nyomtatni a 12 pontot, Landerer Lajos kérte tőlük a cenzori pecsétet, ami természetesen nem volt, ezért megtagadta a nyomtatást. Patthelyzet alakult ki. Petőfiék már épp feladták volna, amikor maga Landerer javasolta nekik, hogy foglalják le az egyik nyomdagépet, hiszen akkor ő nem felel azért, amit azon kinyomtatnak. Ezt a forradalmárok örömmel meg is tették.
Már javában nyomták a röplapokat, amikor elérkezett az ebédidő, és Irinyi József, a 12 pont ötletgazdája javasolta a tömegnek, hogy menjenek haza ebédelni. Így az ötezres éhes tömeg feloszlott, de ebéd után már tízezren gyűltek össze ismét a Nemzeti Múzeum előtt, ahol többek közt Vasvári Pál és Irinyi szónokolt.
A trikolórt a francia forradalom szülte, ahogy a kokárdát is a francia felkelők tűzték elsőként a ruhájukra. Petőfi Sándor feleségét, Szendrey Júliát is ez ihlette meg, aki saját maga varrta meg férje számára a kokárdát. Júlia azonban felcserélte a kokárdán a magyar zászló színeit, így a végeredmény úgy nézett ki, mintha az olasz lobogó színeiből állna. Történészek szerint az sem kizárt, hogy ezt szándékosan tette. Egyébként a kokárda olyan hamar elterjedt 1848 márciusában, hogy három nap alatt Pest-Buda kifogyott a nemzeti színű textilekből.
Petőfiék még délben megrendelték a Nemzeti Színháztól aznap estére a Bánk bán előadását, hogy azon a napon legalább egy királygyilkosság történjen, még ha csak a színpadon is. A díszvendég egyébként Táncsics Mihály lett volna, akit akkor szabadítottak ki a politikai fogságból. Ám Táncsics (eredeti nevén Mihajlo Stancsics) a színház helyett feleségével egy fogadóban múlatta az időt.
1849. augusztus 13-án Világosnál Görgei Artúr tábornok feltétel nélküli fegyverletételét sokáig a magyar történelem legszörnyűbb árulásaként kezelték. Történészek szerint azonban maga Kossuth terjesztette el ezt, mert úgy gondolta, ha a szabadságharc kudarcának oka a katonai túlerő, akkor az a veszély bármikor újra fennállhat és ez a magyarok kedvét szegi. Ellenben ha árulás a kudarc oka, a vereségért pedig egy személy a felelős, fenntarthatja a forradalmi tüzet.