Marics Peti
2023 húsz legjobb turisztikai célpontja között előkelő helyen szerepel egy magyar város is. De ezúttal nem a fővárosé a reflektorfény. Te kitalálod, melyik városról lehet szó?
178 országból több mint félmillió ember szavazott idén, hogy mely európai városok számítanak a legjobb turisztikai úti céloknak 2023-ban. A négyszáz lehetőségből végül az első húsz legtöbb szavazatot kapó várost ismertették a szervezők. Ezen a listán egyébként előkelő helyen szerepel egy magyar város is, talán sokakat meglephet, hogy nem Budapestről van szó.
De kezdjük az online szavazás képzeletbeli dobogójának első három szereplőjével: a voksoláson résztvevők úgy döntöttek, hogy idén Varsó, Athén és Maribor számítanak a legjobb európai turisztikai úti célnak. A dobogóról éppen lecsúszva a negyedik helyen Bécs végzett, majd őket követi az olaszországi Cittadella és a németországi Essen.
A hetedik helyre pedig a magyar befutó került. A megtisztelő címet idén Veszprém nyerte el, amely 2023-ban Európa kulturális fővárosa is egyben. Ahogy a European Best Destinations nevű oldal írja:
Ez a csodálatos város ezer éve a kultúrák találkozóhelye.
A turisztikai weboldal szerkesztői egyébként kiemelik a veszprémi állatkertet, a helyi hangulatos kávézókat, cukrászdákat és a kiváló gasztronómiai élményt nyújtó éttermeket.
Veszprém egyébként olyan nagyvárosokat6 előzött meg a listán, mint Prága, London vagy éppen Koppenhága.