Létrehozva: 2023.02.18.
Módosítva: 2023.02.18.

Kemoterápián volt Terike, mialatt az otthona porrá égett – videó

Sümegi Gyuláné alig három hónapja tudta meg, hogy rákos, február elején pedig teljesen leégett az otthona. Sosem kért segítséget, de most úgy érzi, nem bírja egyedül.

Anya és fia nagy szeretetben élt szalkszentmártoni otthonában, ami február 13-án porig égett. Sümegi Gyuláné 10 éve özvegy, férjét gyors lefolyású daganatos betegségben vesztette el. Tavaly decemberben az 58 éves özvegyasszonynál is rákot diagnosztizáltak. Gyermekei nagyon megrémültek, hogy édesanyjukat is pont úgy elveszítik, mint az apukájukat. A faluban csak Terikeként ismert asszonyról kizárólag a családja tudta, hogy súlyos beteg. Az asszony mindössze nyugodtan akarta átvészelni a kemoterápiás kezeléseket, és otthonában kihúzni ezt a nehéz időszakot.

Sümegi Gyuláné és fia, Dávid mindenüket elveszítették a tűzben  Fotó: Bánkúti Sándor

"Szokásos napnak indult, én készültem a kemoterápiára, a fiam pedig dolgozni. Felkeltem reggel, elláttam mindent, még fel is mostam, mielőtt elindultam. Izgultam, mert az előző kemót rosszul viseltem, tiszta seb lettem. A kezelés több mint négy óra hosszú, ezért be sem gyújtottam" – kezdte a visszaemlékezést az asszony.

"Fél lábbal beléptem és akkor láttam, hogy hatalmas a tűz"

Amíg édesanyja kemoterápián volt, fia, Dávid hazaért, és már az utcára befordulva látta, hogy füstöl az otthonuk. A tűz pedig akkor robbant be, amikor a fiú kinyitotta a ház ajtaját.

Biciklivel jöttem haza, mikor láttam, hogy ez nagyon nagy füst, és akkor is abban reménykedtem, hogy csak a szomszéd tüzel valamit, vagy nem tudom. Próbáltam sietni, kinyitottam az ajtót, fél lábbal beléptem, és akkor láttam, hogy hatalmas a tűz.

Dávid először slaggal próbálta oltani a tüzet, de hamar rájött, hogy ide komolyabb segítségre van szükség, és azonnal hívta a tűzoltókat. A fiú elmondása szerint az volt a legszörnyűbb az egészben, hogy az első füsttől az utolsó lángdarabig végig kellett néznie, ahogy a házuk összedől. Az özvegyasszony ezalatt kemoterápiás kezelésen volt, akinek a fiai nem tudták, hogyan közöljék az újabb csapást édesanyjukkal.

Mondták, hogy na jó, elindulunk haza, de nem biztos, hogy lesz hova hazajönnünk

 – idézte fel az asszony sírva a történteket.

A tetőszerkezet teljesen leégett, a gerendák elszenesedtek  Fotó: Bánkúti Sándor

"Mondták, hogy otthon ég az egész ház. Akkor hirtelen arra tudtam csak gondolni, hogy legalább maradjon valami belőle, hogy újra tudjam kezdeni az egészet. A terápia után én elég rosszul vagyok, nemigen szoktam találkozni senkivel. Nem akarom vele terhelni a gyerekeket, ezért is szorítottam érte, hogy maradjon egy sarok, ahova behúzódok, addig amíg lezajlik ez a nagyon rossz időszak, és egész úton hazafelé azon gondolkoztam, hogy csak maradt, belőle valami" – mondta az asszony.

A házhoz érve már sötét volt, ezért csak másnap szembesültek, hogy valósággal porig égett az otthonuk, amin nem volt biztosítás, mivel közel 150 éves volt az épület, és nem volt olyan cég, aki ezt vállalta.

A fürdőszoba is teljesen megsemmisült  Fotó: Bánkúti Sándor

Tisztességesen dolgoztak egész életükben

Sümegi Gyuláné egész életében tisztességesen dolgozott betanított munkásként. Mindent saját maga erejéből ért el, most idegen számára, hogy az emberek segítségére van utalva, de úgy érzi egyedül már nem tudja megoldani a problémáját.

Mindenki azt mondja, most ne szégyelljem, csak olyan rossz az ember fiának, amikor tudja, hogy mindene megvolt már, most meg arra van rászorulva, hogy legalább egy kanalat adjon már valaki

– osztotta meg könnyeivel küszködve az asszony, akinek három fia és két unokája van; most legidősebb fiánál él, de nem szeretné problémáit családjára zúdítani, ezért is szeretné, ha újjá tudná építeni házukat. Aki szeretne segíteni, itt teheti meg

 

 

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

ripost.hu

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!