Létrehozva: 2023.02.23.
Módosítva: 2023.02.23.

Nem tudja meglátogatni családja az intenzíven fekvő 12 éves Miklóst

Nagyon szerény körülmények között él a győrteleki család, akiknek 12 éves fiuk a mátészalkai uszodában kapott agyvérzést.

Agyvérzést kapott egy 12 éves kamasz a mátészalkai uszodában. Miklós már a vízben jelezte oktatójának, hogy nem érzi jól magát, ezért kimászott a vízből és az öltözőfülkék felé vette az irányt. Ekkor viszont epilepsziaszerű rohamot kapott, amelynek következtében az eszméletét is elveszítette. A fiúhoz azonnal riasztották a mentőket, akik mentőhelikopterrel szállították a fiatalt a debreceni kórházba. 

Az uszodában lett rosszul a 12 éves fiú Fotó: Facebook

A fiú édesanyja, Erzsébet teljesen összeomlott a hír hallatán. Elmondása szerint a fiának sosem volt semmilyen egészségügyi problémája korábban.

Sosem volt semmi baja, egészséges volt. Hétfőn reggel elindult az iskolába, akkor sem mondta, hogy rosszul érezné magát. Aztán 9-kor hívtak, hogy agyvérzést kapott és kórházba szállították. 

– mesélte lapunknak teljes kétségbeeséssel Miklós édesanyja. 

Miklóst mélyaltatásban tartják  Fotó: Shutterstock

A fiú már egy komoly agyműtéten is átesett, jelenleg a gyerekintenzív osztályon van, ahol mélyaltatásban tartják. Erzsébet elárulta, hogy Miklósnak hatalmas szerencséje van, mert az agya nem sérült, ezért nagy valószínűséggel fel fog épülni.

Anyukámnak sikerült annyi pénzt összekaparnia, hogy elmenjen meglátogatni az unokáját. Mindössze 5 percre engedték be hozzá, de teljesen összetörte a látvány. Senkinek sem kellene így látnia az unokáját, nagyon fájdalmas dolog.

 – mondta könnyek között Erzsébet.

A győrteleki család nagyon nehéz körülmények között él, ezért nincs elég pénzük még csak arra sem, hogy busszal Debrecenbe menjenek és meglátogassák a kórházban fekvő fiukat. A rokonok és közeli ismerősök pénzgyűjtést szerveztek.

– Sajnos nem tudunk hozzá a kórházba se elmenni és az alapvető dolgokat a kórházba megvenni számára. Ezért szeretnénk az emberek segítségét kérni, hogy gyermekemhez el tudjunk menni. Most a legkisebb segítség is nagyon sokat számít – árulta el.

A család 5 gyermeket nevel, a legkisebb most 1 éves. Mindenki nagyon aggódik Miklósért és várják haza.

Mindennap megkérdezik, hogy hol van Miklós, sírnak, nem értik, miért nem jött még haza. Én is néha csak azon kapom magam, hogy meredten bámulok magam elé és sírok. Nagyon hiányzik a kisfiam. 

– teszi hozzá.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő adat érkezett a magyar születésszámról

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Hosszú lesz a húsvét: íme néhány programötlet, ha unatkoznál

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó