RETRO RÁDIÓ

Újabb változás jön a budapesti közlekedésben, rengeteg embert érint

Létrehozva2023. 01. 23. 12:30

A metróvonal felújítása nagy hatással van a közlekedésre.

Újabb szakaszához érkezik az M3-as metró felújítása: január 23-án, hétfőn megnyitják a Ferenciek tere és a Deák Ferenc tér állomásokat az utasforgalom előtt. Ezt követően Kőbánya-Kispesttől már a Deák Ferenc térig lehet utazni a metróval, így Dél-Pest felől átszállás nélkül válik elérhetővé a belváros, az M1-es földalatti, valamint az M2-es metró. A Deák Ferenc tér és a Göncz Árpád városközpont között továbbra is pótlóbusz közlekedik, a Nagyvárad téren pedig az állomás felújítása miatt továbbra sem állnak meg a szerelvények. Az M3-as metró felújítása a tervek szerint 2023 második negyedévében fejeződik be.

metró budapest
A Ferenciek terén, és a Deák Ferenc téren is igénybe lehet venni hétfőtől az M3-as metrót /Fotó: Balogh Zoltán  / MTI

 

Változások az M3-as metró közlekedésében január 24-e, keddtől:

  • Hétköznap napközben két szakaszon, Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér, illetve a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró. A Deák Ferenc tér és a Göncz Árpád városközpont között továbbra is az M3-as, illetve a Nyugati pályaudvar és a Göncz Árpád városközpont között az M3A metrópótló autóbusszal is lehet utazni.
  • Hétköznap esténként és hétvégén továbbra is a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró, Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni.
  • A Nagyvárad téren – az állomás felújítása miatt – a Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér között közlekedő szerelvények továbbra sem állnak meg. A tér környéke a Népligettől induló M30-as állomáspótló busszal, a belváros, illetve a Keleti pályaudvar felől a 2M és 24-es villamossal, a Semmelweis Klinikák felől gyalog, vagy MOL Bubival közelíthető meg.
  • Továbbra is közlekednek az észak-pesti és dél-pesti térségből a metrót elkerülő, alternatív eljutást biztosító járatok.
M3-as menetrend változás metró
Menetrend változás az M3-as metrófelújítás miatt /Fotó: BKK

Az M3-as metró felújítása kapcsán külön aloldalt hozott létre a BKK, melyet ITT találsz.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.