Létrehozva: 2023.01.09.
Módosítva: 2023.01.09.

Jó hét vár a nyugdíjasokra, több pénz áll a házhoz

Csütörtökön utalja az államkincstár az első megemelt nyugdíjat, 15 százalékkal több pénz érkezik, mint a tavalyi hónapokban.

Az idei első nyugdíjat január 12-én csütörtökön utalja az államkincstár, és a következő napokban kézbesíti a postás a szokott időben azoknak, akik postai úton kérték nyugdíjuk folyósítását. De ami ennél is jobb hír: januárban 15 százalékkal több pénz érkezik, mint a tavalyi hónapokban! Ennyit emelkedtek ugyanis a nyugdíjak. 

Fotó: Sipeki Péter

Mint azt Nyitrai Zsolt a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán közölte: az Orbán Viktor vezette polgári kormány kiáll az idősek érdekeiért: eddig öt alkalommal kaptak nyugdíjprémiumot és visszakapták a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat is. Idén folytatódik a Nők 40-program és változatlan marad a nyugdíjkorhatár is.

 

Hulák Zsuzsa, az Idősek Tanácsának tagja hangsúlyozta: az emelés az öregségi nyugdíjak mellett a hozzátartozói nyugdíjakra is jár. Vagyis akinek van öregségi nyugdíja és mellette például özvegyi nyugdíjban is részesül, akkor mindkét ellátásra megkapja a 15 százalékos emelést.

Februárban pedig dupla nyugdíjat kapnak az arra jogosultak: a rendes havi ellátás mellé érkezik a 13. havi is, amit már a 15 százalékkal megemelt nyugdíj alapján kapnak kézhez az érintettek. 

A világhálón számos nyugdíjkalkulátort találhatnak az érintettek, mellyel könnyedén kiszámítható, hogy: 

mekkora lesz a nyugdíjemelés összege; 

milyen összegű nyugdíj érkezik januárban;  

a 13. havi nyugdíjjal együtt milyen összegre számíthat februárban.  

A Ripost néhány nyugdíjast meg is kérdezett, mit szól ehhez, íme erről a videónk:

Az év első két hónapjában tehát összesen háromhavi emelt nyugdíjösszegre számíthatnak a jogosultak. 

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő azt hangsúlyozta, hogy az átlagnyugdíj havi 27.120, illetve a 13. havi nyugdíjat is figyelembe véve évi 352 560 forintos emelést jelent. A kormány a mostani emeléssel megelőlegezi az idénre becsült inflációt, ami a háború és a brüsszeli szankciók miatt jóval magasabb, mint az előző években volt. Ennek az az oka, hogy a brüsszeli szankciók felhajtják az inflációt és ezzel együtt egész Európában nőnek az energia- és élelmiszerárak – jegyezte meg. Kiemelte: ha a becsültnél magasabb lenne a valós infláció, akkor – ahogyan tavaly is megtették – idén is ki fogják egészíteni a nyugdíjakat. A kormányszóvivő szólt arról is, hogy a nyugdíjasok megélhetését nemcsak a szankciós inflációt követő nyugdíjjal, hanem az élelmiszerár-stopokkal és a rezsicsökkentéssel is segítik. A magyar rezsicsökkentés Európában egyedülálló, nélküle a gázért és az áramért a többszörösét kellene fizetni az időseknek is. A rezsicsökkentés fenntartásának köszönhetően a magyar családok és nyugdíjasok legalább 181 ezer forintos támogatást kapnak a kormánytól minden egyes hónapban – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra.

A kormány betartja ígéretét: megőrzi a nyugdíjak értékállóságát. 

Ekkor utalják a nyugdíjat 2023-ban

A nyugdíj-folyósítás hivatalos dátumai már ismertek. Azok, akiknek utalással érkezik a nyugdíjuk, most csütörtökön, január 12-én vehetik kézhez az összeget. Februárban 10-én, pénteken érkezik az utalás, és ugyancsak februárban kapják meg az érintettek a 13. havi ellátást. Az utalás dátumai az év során: 

2023. január 12. (csütörtök)

2023. február 10. (péntek)

2023. március 10. (péntek)

2023. április 12. (szerda)

2023. május 12. (péntek)

2023. június 12. (hétfő)

2023. július 12. (szerda)

2023. augusztus 11. (péntek)

2023. szeptember 12. (kedd)

2023. október 12. (csütörtök)

2023. november 10. (péntek)

2023. december 1. (péntek) 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk