Létrehozva: 2023.01.30.

Eső és viharos szél: ez várható a héten

A hét elején még emelkedik a nappali hőmérséklet, szerdán akár 10 Celsius-fok is lehet, majd csütörtöktől lehűlés jön, vasárnap már csak mínusz 1 és plusz 5 fok közötti hőmérséklet várható a legmelegebb órákban. Egész héten erős, élénk lesz a szél, néhol viharossá fokozódik. - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

Szerző Ripost

Hétfőn a legtöbb helyen néhány órára kisüt a nap, azonban délelőtt északnyugat felől növekszik a fátyolfelhőzet, később meg is vastagszik a felhőtakaró, amely este, késő este újra csökkenni kezd. Hétfőn a nap második felében elszórtan fordulhat elő gyenge vegyes csapadék, nyugaton és délen az esőnek, míg északkelet felé haladva a havas esőnek, hónak van nagyobb esélye. A délnyugati szél délutántól egyre nagyobb területen nyugatira, északnyugatira fordul és megerősödik, helyenként viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és plusz 7 fok között valószínű.
    Kedden felhőátvonulások várhatók hosszabb-rövidebb napsütéssel, elszórtan előfordulhat zápor, hózápor. Az északnyugati, nyugati szél nagy területen megerősödik, főként az északnyugati szélcsatornában viharossá fokozódik. Hajnalban általában mínusz 4 és plusz 2 fok között alakul a hőmérséklet, de a szeles tájakon pár fokkal enyhébb lesz a hajnal. Kora délután 3-9 fokot mérhetnek.

Fotó: Pixabay


    Szerdán általában közepesen felhős időre lehet számítani, szórványosan előfordulhat vegyes halmazállapotú csapadék, zömében záporok, de északkeleten hózáporok is kialakulhatnak. Az északnyugati, nyugati szél főként az északkeleti részeken erős lesz, egy-egy viharos lökés sem kizárt. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 4 és plusz 4 fok között várható, a szeles helyek lesznek fagymentesek. A maximum 5 és 10 fok között alakul.
    Csütörtökön közepesen vagy erősen felhős idő várható. Szórványosan előfordulhat vegyes csapadék, főleg északkeleten havas eső, hózápor, másutt eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 3 és plusz 4 fok között alakul, a szeles helyek lesznek fagymentesek. A csúcsérték 3 és 9 fok között valószínű.
    Pénteken felhőátvonulások várhatók, általában többórás napsütéssel. Elszórtan kialakulhat hózápor. Helyenként erős lökések kísérhetik az északnyugati, északi szelet. Hajnalban általában mínusz 6 és plusz 1, kora délután 0 és plusz 6 fok közötti hőmérsékletet mérhetnek.
    Szombaton felhőátvonulások várhatók hosszabb-rövidebb napsütéssel. Elszórtan kialakulhat zápor, hózápor. Az élénk északnyugati, északi szelet helyenként erős lökések kísérhetik. Hajnalban mínusz 5 és plusz 1, kora délután 0 és plusz 6 fok között alakul a hőmérséklet.
    Vasárnap a gyakran változó felhőzetből helyenként fordulhat csak elő hózápor. Az északi, északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A hőmérséklet hajnalban mínusz 7 és plusz 1, kora délután mínusz 1 és plusz 5 fok között alakul.
 

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin