
Veszprémi halálos gázolás: megszólaltak a szemtanúk
Szabályosan közlekedett a zebrán a nő, amikor elgázolta a 71 éves férfi. A szemtanúk kiborultak a látottaktól.
Kedden este Veszprémben egy zebrán gázolt halálra egy 55 éves nőt egy 71 éves férfi. Bár sokan siettek a nő segítségére, és a mentősök is megpróbálták újraéleszteni, annyira súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A veszprémi halálos gázolásnak több szemtanúja is volt, megviselték őket a látottak.

Nem lépett ki az autó elé az elgázolt nő
A Facebookon több szemtanú is leírta a körülményeket, az például pontosan kiderül, hogy az elgázolt nő teljesen szabályosan közlekedett. „Én ott álltam a baleset helyszínén, és nem lépett a kocsi elé, mert normálisan közlekedett a zebrán, aki azt írja, hogy a kocsi elé lépett, az téved” – szögezte le egy nő, aki a saját szemével látta a gázolást.
„Nyugodj békében, Erzsike”
„Pont láttuk, ahogy próbálták újraéleszteni” – írta egy kommentelő. „Én is láttam, a szívem megszakadt” – írta egy másik kommentelő, míg egy harmadik is hasonlóról számolt be, hozzátéve, hogy reménykedett, hogy sikerrel járnak a mentősök. Az elgázolt nő a Deltahírek információi szerint egy ismerőséhez igyekezett éppen. Az interneten többen búcsúznak tőle. „Nyugodj békében, Erzsike” – írta egy ismerőse.





