A Tisza Párt vezetőjét cigarettacsempészet miatt letartóztatták

POLITIK
Létrehozva: 2022.12.27.

Durva fenyegetések, kamu oknyomozók: tovább dagad a nyugdíjaslehúzók botránya

Három ember kereste meg egy hét alatt a Ripost szerkesztőségét azzal, hogy miután az interneten megosztottak információkat a nyugdíjasokat lehúzó bizniszekről, megfenyegették őket, egyiküket pedig egy kamu oknyomozó kereste fel.

Nagy visszhangja van annak a Riposton megjelent cikknek, amiben a nyugdíjasokat lehúzó bizniszről rántottuk le a leplet. Miután Palikék műsorában a magukat motivációs trénernek nevező Bódi testvérek bevallották, hogy korábban „időseknek adtak el minden szart”, bemutattuk, hogy korábbi kollégáik, ismerőseik továbbra is a nagy nyugdíjasbizniszben utaznak, ami igencsak jövedelmező. 

Tovább dagad a Bódi testvérek botránya. Fotó: Palikék Világa by Manna

„Megjelent rólunk, hogy nyugdíjasokat vertünk át. Van valóságalapja. Egy olyan cégcsoportnál dolgoztunk, aminek olyan termékei vannak, ahol főként a nyugdíjasok a potenciális vevők. Gyakorlatilag itt nagyon jó pénzt kerestünk” – vallott az egyik motivációs tréner. A  Ripost cikkének megjelenése után többen fenyegetést kaptak, nagyjából azzal az üzenettel, hogy tartsák a szájukat.

Mindhárman megosztották a Ripost cikkét

Három ember kereste meg az elmúlt napokban a Ripost szerkesztőségét. Bennük az a közös, hogy mind regisztrált tagjai a Reddit nevű közösségi oldalnak, ott mindhárman kizárólag becenévvel szerepelnek (tehát nem beazonosítható, hogy kik ők), és mindhárman megosztották többek között a Ripost cikkét és még egyéb információkat a Bódi testvérekről, illetve a nyugdíjasokat lehúzó bizniszről ezen a platformon. Ezután pedig mind a hárman a Bódi testvérekkel kapcsolatos, igencsak érdekes üzeneteket kaptak.

Kamu rendőrségi fenyegetést kapott egyikük

Egyiküket a „rendőrségtől” keresték meg. A levélnek annyira kamuszaga volt, hogy a Reddit felhasználó felhívott minket. Idézzük a levelet, amit kapott: 

Kamu rendőrségi felszólítást is küldtek

Valaki nagyon meg akarja védeni a „Bódi tesókat” a pletykáktól, ha képes ezért rendőrnek kiadni magát. Megkérdeztük azért az ORFK-t, mit gondolnak a kamu rendőrségi levélről. „Amennyiben a csatolmányban szereplő üzenet címzettje úgy érzi, hogy „megfenyegették” vagy más bűncselekményt kíséreltek meg elkövetni a sérelmére, javasoljuk, hogy tegyen bejelentést/feljelentést! Ezt megteheti elektronikusan, írásban, illetve személyesen bármely rendőr-kapitányságon. Sürgős esetben pedig a „Telefontanú” +36-80/555-111 zöld számán, vagy a 112-es segélyhívó számon kérhet segítséget. A rendőrség minden esetben megvizsgálja a bejelentés/feljelentés tartalmát és a szükséges intézkedéseket meghozza” – írja a valódi rendőrség.

Ügyvédi felszólítások is repkednek

Egy másik Reddit felhasználót ügyvéddel próbáltak megfenyegetni, mivel nem válaszolt a teljesen nyilvánvalóan kamu üzenetekre, őt több ízben is felszólították, hogy „fejezze be a jogsértő magatartást”.

És akkor jött a független újságíró….

A harmadik ember azzal hívta fel szerkesztőségünket, hogy őt egy magát független oknyomozó riporternek és újságírónak kiadó férfi kereste fel, viszont a levele hemzseg a helyesírási hibáktól, teljesen egyértelmű képtelenségektől, így vélelmezi, hogy egy csaló írogat neki. Őt arra kértük, hogy adja át újságírónknak a „független újságíró” telefonszámát, hogy beszélhessünk vele. „László Attila vagyok, oknyomozó riporter és újságíró. Egy elég felkapott témával kezdtem el foglalkozni, a 'Bódi tesók' ügyében” – szólt a levél. 

Elküldte a telefonszámát, és megírta, hogy független oknyomozó újságíró 

Munkatársunk azzal hívta fel a férfit, hogy korábban a Redditen beszéltek. A kamu oknyomozó a hívás során végig azt próbálta kideríteni, hogy akivel beszél, honnan ismeri a Bódi testvéreket, melyik évben dolgozott náluk és mit tud. Igyekeztünk semleges válaszokat adni a kérdéseire, és kideríteni, hogy valójában ő kicsoda. A férfi nem kevesebbet állított, minthogy ő „a Ripostnak is segített az információk gyűjtésében, sőt, a korábbi, Bódi testvérekről szóló cikkünk anyaggyűjtésében is segített" minket. A férfi még azt a teljesen elképesztő hazugságot is közölte a telefonban, hogy "neki ezt a munkát honorálják az újságok „mindenféle jutalék alapú fizetésekkel”, és ha ő jobb írást ad le, akkor „magasabb jutalékot” kap, amiből az interjúalanynak is adni fog. Ezeket a hazugságokat úgy sorolta fel a telefonban, hogy szinte levegőt sem vett közben. Természetesen az újságírók nem jutalékokért dolgoznak, sőt, interjúalanyaiknak sem fizetnek semmilyen pénzt, László Attilát pedig nem ismerjük és nyilvánvalóan sosem dolgoztunk vele. Végül abban maradtunk, hogy pár nap múlva egyeztetünk majd időpontot egy személyes találkozóra. 

Lebuktattuk a kamu oknyomozót

A dolog akkor vett teljesen szürreális fordulatot, amikor a telefonszámot, amit a kamu oknyomozó adott meg (levelében az utolsó két számot kitakartuk), megtaláltuk a Google és a Facebook nyilvántartásában, méghozzá egy időseknek egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó céghez rendelve. „Cégünk arteriográf állapotfelméréssel foglalkozik” – áll a cég Facebook-oldalán. Az  üzlet logójában a szemfülesebbek a K.D. monogramot fedezhetik fel, ő az üzletvezető, egyben fotókkal bizonyíthatóan a Bódi testvérek barátja. 

Arteriográf méréssel foglalkozik a cég, aminek a telefonszámáról a kamu újságíró telefonált. Fotó: Facebook 

Ez bizony azt jelenti, hogy valaki a Bódi testvérek egy ismerősének üzletéhez rendelt telefonszámról kamu újságírónak adja ki magát, visszaél a Ripost nevével, és így próbálja meg kideríteni, hogy ki állhat a mögött a Reddit profil mögött, ami a Bódi testvérekről szolgáltat néha információkat. Amikor a kamu oknyomozó újra felhívta munkatársunkat, hogy időpontot egyeztessen vele, szembesítettük azzal a ténnyel, hogy megtaláltuk a telefonszámot az interneten egy nyugdíjasokat lehúzó üzlethez rendelve. „Elárulok önnek egy kisebb titkot, van benn egy alkalmazottunk az egyik üzletben és onnan ugye ez a nagy összefüggés” – vágta rá csuklóból a hazugságot.

Lefordítjuk: azt szerette volna mondani, hogy beépítettek egy újságírót a nyugdíjas lehúzó bizniszbe, ezért a hívó telefonszáma gyorsan regisztrálódott a Google-ön. Igen, az elképesztő zagyvaságba a mi fejünk is belefájdul, de az tagadhatatlan, hogy a férfi a hazudozás nagymestere, akinek levegővételre sem volt ahhoz szüksége, hogy elképesztőbbnél elképesztőbb hazugságokat adjon elő. 

Kik védik ennyire a nyugdíjasok lehúzóit?

Hogy mi lett volna azzal a cél, hogy az időseknek értékesítő üzlet alkalmazottja magát újságírónak kiadva találkozik a Reddit felhasználóval, arról ezen a ponton csak sejtéseink lehetnek: a kamu rendőrségi levélből kiindulva azt vélelmezzük, arra kérte volna meg a kamu oknyomozó interjúalanyát, hogy ne beszélgessen annyit a közösségi oldalakon a Bódi testvérekről vagy a nyugdíjasokat lehúzó bizniszről. Annyi viszont biztos, hogy a telefonáló bűncselekményt követett el azzal, hogy másnak adta ki magát, ráadásul a Ripost nevével is visszaélt.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek