
„Centiken múlt az életem” - nyakon szúrta a férje, Niki mégis visszavárja
Nikoletta megbocsátott a támadójának.
Koliba Nikolettát bár nyakon szúrta férje, László, a nő most azért küzd, hogy a börtönben ülő párját ne ítélje el a bíróság, azaz újra együtt élhessenek.

„Engem az anyukám még fiatalon eldobott magától, a világon senkim nem volt. Lehet, hogy hihetetlen, de kamaszként teljesen magamra maradtam a világban. A legkilátástalanabb helyzetben egyetlen ember karolt fel és nyújtott némi vigaszt, az pedig Laci volt. Végre fedél volt a fejem fölött, nála lakhattam, cserébe pedig semmit nem kért. Akkor ez nekem a mindent jelentette. Barátok lettünk, szerelmi vagy szexuális kapcsolat nem volt közöttünk” – mondta a nő a Blikknek. Teltek az évek, Nikoletta és László is más oldalán találta meg a boldogságot. A baráti kapcsolat azonban nem szakadt meg köztük, sokszor írtak egymásnak, tudták a másikról, hogy annak éppen hol tart az élete.
„Laci évekig külföldön élt egy barátnőjével. Aztán kiderült, hogy az a lány megcsalja, ami nagyon megviselte. És ha ez még nem lenne elég, az új barátjával anyagilag is csúnyán kiforgatták Lacit. Ez lelkileg nagyon megroppantotta, és sajnos inni kezdett. Ezeket a dolgokat azonban csak akkor tudtam meg, amikor 16 évnyi ismeretség után idén januárban összejöttünk, majd oltár elé is álltunk. Amikor Laci nem ivott, az életünk igazi tündérmese volt: imádott és kényeztetett engem, leste minden gondolatomat. A korábbi kapcsolataim után ez felüdülés volt számomra. Királynőnek éreztem magam mellette, úgy kényeztetett. Ám amikor beivott, mindent lerombolt egy pillanat alatt. Én egyáltalán nem fogyasztok alkoholt, láttam, hogy függő, elvonóra kéne mennie. Ezt azonban mereven elutasította” – mondta szomorúan Nikoletta.
László a majdnem tragédiával végződő eset előtt is ivott. A pár a nap folyamán többször is összeveszett, estére a férfi már teljesen elvesztette a kontrollt.
„Egyszer csak egy szóváltás közben tiszta erőből orrba vágott. Erre én adtam neki egy pofont, mire felkapta a kést, amivel hátulról a nyakamba szúrt. Ömlött a vérem, nagyon megijedtem. Centiken múlt az életem, szerencsére a főverőeret nem találta el. Hiába ivott rengeteget, egy pillanat alatt kitisztult, bocsánatot kért, majd azt mondta, nem akart megszúrni” – idézte fel a szörnyű pillanatokat Nikoletta, aki reméli, hogy újra együtt lehet szerelmével. Mint mondja, a rácsok mögött nem tudott inni, így ez volt Lászlónak az elvonó.






