RETRO RÁDIÓ

Nemzeti Konzultáció: 1 millió felett a kitöltött és visszaküldött ívek száma

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 12. 02. 10:40

Újabb mérföldkőhöz érkezett a legfrissebb Nemzeti Konzultáció.

Már 1 millió 23 ezren részt vettek a kormány nemzeti konzultációjában – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött videóban.

Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba

Dömötör Csaba azt mondta, ebből is látszik, hogy olyan kérdésekről van szó, „amelyek mindannyiunk életét érintik, és amelyekről mindenkinek van véleménye”.
„Ez nem véletlen” – tette hozzá. Szavai szerint arról volt szó, hogy a szankciók majd véget vetnek az orosz-ukrán háborúnak. Ez nem így történt, „kaptunk viszont helyette egyre nagyobb gazdasági viharfelhőket”. Elszállt az energia ára, rég nem látott mértékben drágulnak az élelmiszerek, tartósan magas az infláció – sorolta.

Dömötör Csaba (Fotó: Polyak Attila)

Az államtitkár azt mondta: „eljutottunk oda, hogy gazdasági szempontból leginkább Európa húzza most a rövidebbet”.
Közben „nyoma sincs annak, hogy Brüsszelben változtatni akarnának ezen a politikán”, sőt újabb szankciókat akarnak – jelentette ki.

„Ezért is biztatunk mindenkit arra, hogy mondja el véleményét, és vegyen részt a konzultációban” – emelte ki Dömötör Csaba, megjegyezve: a kérdőíveket postán és interneten is vissza lehet küldeni december 9-éig.
„A dolgok nem mehetnek így tovább, irányváltásra van szükség. És ha sokan állunk ki az igazunkért, közösen el is érhetjük!” 

– hangoztatta az államtitkár.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.