RETRO RÁDIÓ

Azokról derült ki, hogy korruptak, akik korrupcióval vádolták Magyarországot

sk
Szerző
sk
Létrehozva2022. 12. 15. 20:17

Hazánk tartja magát a megállapodásokhoz.

Magyarország tartja magát "azokhoz a megállapodásokhoz, amelyeket a kohéziós forrásokról és a helyreállítási alapról kötött" - mondta csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára, aki a magyar kormány nagy sikereként értékelte a megállapodásokat.

 


 

    Menczer Tamás hangsúlyozta, hogy Brüsszelnek kompromisszumra kell törekednie, nem pedig nyomásgyakorlásra, "ez persze Lengyelország vonatkozásában is igaz" -tette hozzá.

    Menczer Tamás kitért arra is: sikerült azt a kompromisszumot elérni, hogy az EU az uniós költségvetésen belül nyújt segítséget Ukrajnának, nem pedig közös hitelfelvétellel.
    Az államtitkár értékelése szerint a magyar érdekeket minden döntésnél meg tudták védeni.
    Az uniós tagországok energiaügyi minisztereinek e heti tanácskozásáról azt mondta: sikerült elérni, hogy az atomenergiára ne vessenek ki szankciót, mivel az Magyarország számára "vörös vonal". A gázársapkát Menczer Tamás bújtatott brüsszeli szankciónak nevezte, amelynek - mint mondta - célja az orosz gáz kiszorítása Európából. Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar gazdaság nem tud talpon maradni orosz gáz nélkül, ezért a gázársapkát a kormány nem támogatja.
    Az Európai Parlament volt alelnökét, Eva Kailit ért korrupciós vádakkal kapcsolatban úgy fogalmazott: azokról derült ki, hogy azok korruptak, akik korrupcióval vádolták Magyarországot.
 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.