Létrehozva: 2022.12.28.

Januárban és júliusban is lesz béremelés – mondta a magyar államtitkár

Fontos béremelésekről beszélt Rétvári Bence, rengeteg embert érint

Szerző Ripost

„A szankciós válság ellenére a kormány újabb forrásokat biztosít az egészségügyi dolgozók jövő évi béremeléseihez, így tovább emelkedik az orvosok, az ápolók és az egészségügyben dolgozó más alkalmazottak bére is” – mondta az MTI-nek Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

RÉTVÁRI Bence
Fotó: Máthé Zoltán

Az államtitkár elmondta, hogy január 1-jével megtörténik a kormány és a Magyar Orvosi Kamara között – a járvány alatt – létrejött béremelési megállapodást utolsó lépése is. Az orvosoknak januártól további 11 százalékkal emelkedik a bére.
Ezzel egy kezdő orvos bére 619 ezer forintról 687 ezer forintra nő. Egy pályája közepén járó, 21-25 év gyakorlattal rendelkező orvosnak a bére 1,5 millió forintról 1,65 millióra emelkedik. A legtapasztaltabb, 40 éve pályán lévő orvosnak 2,1 millióról 2,38 millió forintra fog nőni a bére.

 

Az orvosbéremelés stabilizálni tudta az orvosi létszámot a kórházakban, ugyanakkor a megfelelő szakápolói létszám érdekében további béremelésről döntött a kormány

 

– jelentette ki Rétvári Bence. Az államtitkár hangsúlyozta: az újabb ápolói béremelésre két lépcsőben kerül sor: első ütemben 2023. július 1-jével, második ütemben 2024. március 1-jével.
„A béremelés első ütemében a szakdolgozók béremeléséhez 41,5 milliárd forintot, az egészségügyben dolgozók béremeléséhez 8,4 milliárd forintot, azaz összesen közel 50 milliárd forintot biztosít a kormány Egészségbiztosítási Alapon keresztül. A béremelés második üteméhez szükséges fedezetet a 2024. évi központi költségvetés során szükséges biztosítani” – mondta az MTI kérdésére Rétvári.
Az ápolói béremelés eredményeként a kormány tervei szerint 2024. március 1-jére az egészségügyi szakdolgozók átlagos alapbérének el kell érnie az orvosi átlag alapbér 37 százalékát. Ez az arány így megegyezne az európai átlagos orvosi és ápolói bérek egymáshoz viszonyított arányával.

forint, pénz, húszezres
Fotó: Pixabay

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kormány 2010 óta az egészségügyben hajtotta végre a legnagyobb mértékű béremelést, az ápolók bére azóta átlagosan háromszorosára emelkedett, legutóbb 2022 januárban volt 21 százalékos ápolói béremelés. A szakorvosok jelenleg az ötszörösét vagy akár a kilencszeresét kapják alapbérként annak, mint a 2010-es kormányváltás előtt.
„A kormány a háborús energiaválságban, és a szankciók okozta gazdasági nehézségek ellenére is az egészségügyben béremelést hajt végre, illetve kórházfejlesztések zajlanak országszerte, mert számunkra a magyar emberek egészsége mindig elsődleges” – hangsúlyozta Rétvári Bence.

 

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót

metropol.hu

Házasság első látásra: elárulta János, kinek kell pszichológushoz járnia

magyarnemzet.hu

Ancelotti odaszúrt Tuchelnek: Mi is nekiállhatnánk panaszkodni

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

A poloskaszezon is korábban kezdődik idén: hogyan védekezhetünk ellenük?

INSIDER

Orbán Viktor: Isten hozta Kína elnökét Budapesten!

INSIDER

"Mindenki őt nézte" - Németül ordibáló nő terrorizálja a szegedieket

INSIDER

Hidegfront után jön a felmelegedés: erre a hétvégi időjárásra senki sem számított