5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

„Sikítozott, kiabált, hogy nem akarta megölni” - sokkot kapott a nő, aki egy 2 éves fiúval és anyukájával ütközött

LA
Szerző
LA
Létrehozva2022. 12. 30. 07:50

Kömpöcnél történt a baleset.

Szeged felől Kiskunmajsa irányába haladt egy kocsisor szerda este, mikor Kömpöc közelében súlyos balesetbe keveredtek. A sorban hátul lévő Alfa Romeo sofőrje előzésbe kezdett, ám a legelöl haladó Volkswagen vezetője ezt nem vette észre, és egy elágazásban bekanyarodott pont az őt kikerülni készülő kocsi elé - írja a Tények.

Fotó: Tények

 

Az előzésben lévő nő már nem tudott időben megállni, belerohant a másik autóba, majd mindkettő az árokba csapódott, ahol egy kerítést is kidöntöttek.

 

A Volkswagent szintén egy nő vezette, ő beszorult a roncsba, amiből csak a tűzoltók tudták kiszabadítani, majd kórházba szállították a vele utazó kétéves kisfiával, aki viszont karcolások nélkül megúszta a csattanást.

A korábban mentősként dolgozó Szekeres Szabolcs az elsők között ért a baleset helyszínére, majd azonnal az utasok segítségére sietett. Mint mondja, egyből látszott, hogy nem lehet az ajtót kinyitni, így az ablakon keresztül kommunikált a nővel. A sofőr, aki próbálta megelőzni a kocsit, sokkot kapott.

„A hölgy azt hitte, a Volkswagen Bora vezetője meghalt a helyszínen, és sikítozott, kiabált - amikor én a helyszínre értem -, hogy nem akarta megölni” – mondta el a férfi.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.