RETRO RÁDIÓ

Jónak lenni jó! - Több híresség is csatlakozott a jótékonysági kampányhoz

Z.A.
Szerző
Z.A.
Létrehozva2022. 12. 18. 19:20

Az adományvonalra érkező támogatások mellett ismert emberek, szervezetek által felajánlott különleges relikviák eladásával, árverezésével is támogatja a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét (MVGYOSZ) a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű, tizenegyedik jótékonysági kampánya, amely egész napos műsorfolyammal ér véget vasárnap este.

Novák Katalin köztársasági elnök egy általa kötött sállal járul hozzá jótékonysági akcióhoz. 

A Győri Nemzeti Színház az Oliver című produkció utolsó elődására szóló két VIP-páholyt, valamint a színház épületében zajló exkluzív kulisszajárást ajánlott fel, míg a Magyar Batthyány Alapítvány pénzügyi támogatással segíti a MVGYOSZ munkáját.

Fotó: Kisalföld


A műsorban elhangzott, hogy az Aranybulla televíziós sorozat-változatát december 25. és 30. között vetíti a Duna televízió, esténként 20 órától. A produkció a filmben szereplő, két megszentelt oroszlános zászlóval és egy különleges ólomkatonával segíti a Jónak lenni jó! kampányát.
A Béres Alapítvány idén is beszáll a jótékonysági akcióba, Béres József, a Béres Csepp feltalálójának kutatási naplójából való saját kezű jegyzetének felajánlásával.
Béres Klára, az alapítvány elnöke a műsorban elmondta: idén ünnepli a Béres Csepp ötvenedik évfordulóját, ezért egy olyan tárgyat ajánlottak fel, amely kötődik a jubileumhoz. Béres József naplójegyzete a tudós saját kezű hiteles aláírásával 1978-ban íródott, ekkor került először forgalomba a magyar humángyógyászati készítmény. Béres József olyan különleges ember volt, aki az életét mások szolgálatába állította - hangsúlyozta az alapítvány elnöke.
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós nevében a Farkas Bertalan Oktatási és Módszertani Központ a Szojuz 36 űrhajó indítókulcsának sorszámozott, eredeti hiteles másolatával és az űrhajós által aláírt és hitelesített okirattal csatlakozott a kezdeményezéshez.
Farkas Bertalan a műsorban elmondta, hogy annak idején Szojuz űrhajót a mérnökök indították el a most felajánlott kulcs eredeti változatával. Balázs Virág, a Farkas Bertalan Oktatási és Módszertani Központ vezetője arról beszélt, hogy a központban az innovatív technológiákat mutatják be gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A gyerekek a technikai tudáson kívül robotokkal, VR-szemüveggel vagy a 3D-s nyomtatással is megismerkedhetnek. Januártól téli tábort indítanak Farkas Bertalan közreműködésével, 

aki a foglalkozások keretében különféle űrrel kapcsolatos tevékenységeket végez majd a gyerekekkel

 - mondta.

Farkas Bertalan
Fotó: Németh Ferenc


Andrea Bocelli világhírű olasz tenorista a Jónak lenni jó! jótékonysági akciónak küldött levélben köszöntötte a nézőket. Bocelli mindannyiunkat arra emlékeztet, hogy soha ne felejtsük el gyermekkorunk tisztalelkűségét, és ezt ne csak karácsony ünnepén idézzük fel, hanem a hétköznapokon is. Az adománygyűjtő kampány részére Andrea Bocelli személyes ajándéka két, kereskedelmi forgalomban nem kapható könyvalbum a világhírű tenor saját kezű dedikálásával.
A Jónak lenni jó! jótékonysági akció minden évben az adományvonalra érkező támogatások mellett ismert emberek, szervezetek által felajánlott különleges relikviák eladásával, árverezésével is gyarapítja a támogatott szervezetnek gyűjtött összeget.

Fotó: Instagram


A különleges tárgyak többségét a Jónak lenni jó! honlapján lehet megtekinteni, a vásárlás menetéről a [email protected] e-mail-címen lehet tájékozódni. Néhány különleges tárgyat pedig a közmédia vasárnapi egész napos műsorfolyamában bocsátanak árverésre. Az MVGYOSZ tevékenységét bárki segítheti, 500 forinttal a 13600-as telefonszám hívásával és a 96-os azonosító megadásával vagy SMS-ben a 96-os szám elküldésével a 13600-as telefonszámra. Az adományok minden esetben a kedvezményezett szervezet számlaszámán jelennek meg, a közmédia pedig követi az adományok útját, hogy hitelesen közvetítsen az akció által elért eredményről.
A közmédia célja, hogy a rendelkezésére álló valamennyi eszközzel évről évre egy jó és nemes ügy mellé álljon. A hazai médiában egyedülálló kezdeményezésnek köszönhetően az elmúlt tíz évben több mint kétmilliárd forint jutott el a rászorulókat segítő szervezetekhez.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.