Létrehozva: 2022.12.14.

Szomorú hírt kapott az SMA-s Zsombi, ezzel is meg kell küzdenie

Szerencsére úgy tűnik, könnyen kezelhető lesz a dolog.

Szerző LA

Az SMA-val küzdő kis Zsombinál sajnos beigazolódott a csontritkulás gyanúja, erről édesanyja, Burinda-Szűcs Szabina részletesen mesélt a Ripostnak.

Újabb betegséggel kell megküzdenie Zsombornak (Fotó: Facebook)

„Nagyon sok SMA-st érint ez a probléma, és ebben mi sem vagyunk kivételek” – mondta lapunknak az anyuka, hozzátéve, főként azok az SMA-betegek érintettek, akik nehezebben mozognak. „Úgy derült ki ez az egész, hogy a Bethesda úgy gondolta, ellenőrzi a zolgensmásokat. Sejtettük, hogy ez is megjelenhet, úgyhogy nem volt meglepetés, annyi történik most, hogy erre is figyelni kell.”

 A tornák persze folytatódnak tovább, hogy Zsombi szépen fejlődjön. Csupán szüksége lesz néhány kezelésre, hogy a kalcium beépüljön a csontjaiba.

„Fél évente egy oldatos injekció fogja segíteni a kalcium beépülését a csontokba. Nincs hiánya belőle, csupán nem épül be, mivel nincs terhelve a csont” – részletezte az anya. „Nincs rá példa, hogy ilyen kicsi gyerekeknél csontritkulás jelentkezik, nincs rá protokoll. Most a 18 év felettiek gyógyszerét adták be engedélyeztetésre. Mi már az elején tudtuk, hogy a Zolgensma sok újdonságot és problémát is fog előrehozni, hiszen eddig a gyerekek nem élték meg azt a kort, hogy ezzel egyáltalán foglalkozni kelljen. Most már kell, így ez egy új probléma, még csak most van kibontakozóban ez az egész kezelési metódus, mi pedig végigéljük az egészet.”

Folyamatosan tornászik és játszik Zsombor Fotó: Facebook

A csontritkulás megelőzése azért is fontos, mert a törések száma elenyészőbbé válhat.

„Minél előbb megkapja a gyógyszert, annál jobb. Egyelőre ugyan fél évente kell beadni majd Zsombinak, de évente járunk csontsűrűség vizsgálatra, ami, ha jó eredményeket mutat, teljesen el lehet ezt a szert hagyni.”

 

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára

hirtv.hu

Míg Magyarországot bírálja Brüsszel a kínai elnök látogatása miatt, addig Franciaországot nem kritizálja + videó

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

travelo.hu

Nem mindennapi hajó szelte a Tisza habjait Kiskörénél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Lehallgat a Google, a szakértő elárulta, hogy védheted ki!

INSIDER

Együttműködési megállapodást kötött a Gondosóra Program és a gyógyszerészkamara

INSIDER

Figyelmeztetést adott ki az állatorvos: ez a négy kerti növény halálos a kutyákra

INSIDER

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható