Létrehozva: 2022.11.03.

Minden szavunkat rögzíti a Google

Erre épül az új mesterséges intelligencia, amelyik az automatikus fordításokat csinálja.

Szerző Ripost

Világszerte több mint hétezer nyelvet beszélnek, de a Google jelenleg csak 130 nyelven kínálja fordítóprogramját. A kaliforniai techóriás most azt a célt tűzte ki, hogy a világon legtöbbek által beszélt 1000 nyelven nyújtsa szolgáltatásait

Mindezt úgy akarja elérni, hogy nagy mennyiségű hangfelvételt gyűjtenek össze a különböző közösségekben, főleg az olyan nyelvek esetében, amelyeknek nincs írott formája. Ehhez pedig az kell, hogy ne csak az interneten rendelkezésre álló szövegekkel, hanem videókkal és képekkel is tudjanak dolgozni. 

Képzeljenek el egy szenegáli wolof nyelven beszélő afrikai internetezőt, aki a telefonján nézi meg, hol van a legközelebbi gyógyszertár vagy melyik csatornán adják az Afrika Kupa-mérkőzést 

– mondta Johan Schalkwyk, a Google kutatója egy bemutatón, ahol a mesterséges intelligencia (MI) terén elért legújabb eredményeiket ismertették. Azt régóta rebesgetik a kibervédelmi szakemberek, hogy az IT-cégek megfigyelik levelezésünket, chatjeinket, online vásárlási szokásainkat, és az alapján bombáznak hirdetésekkel, de ebben a szép új világban, úgy tűnik, már az elhangzó beszélgetéseinket is rögzítik és elemzik. 

Fotó: Pixabay

A több évre tervezett program keretében a Google nemcsak a fordítóprogramjában kívánja felhasználni az MI segítségével begyűjtött információkat, hanem a digitális billentyűzeteken keresztül és a YouTube videomegosztó portálon is előre tolt hadállásokat szándékoznak kiépíteni.

Segítséget is jelentenek a műholdfelvételek

Persze kétségtelenül van haszna is az ilyen irányú fejlesztéseknek. A műholdfelvételek segítségével például idejében fel lehet fedezni az erdőtüzeket, így figyelmeztetni tudják a veszélyeztetett lakosságot, illetve a mentésben résztvevőket is. Ez a szolgáltatás már elérhető az Egyesült Államokban, Kanadában, Mexikóban és Ausztrália egyes részein. Egy másik projekt pedig a készülő árvizeket jelzi előre, a segítségével tavaly 23 millió embert tudtak értesíteni Indiában és Bangladesben a fenyegető veszélyről. A Google szerdán jelentette be, hogy ezt a szolgáltatást tizennyolc további dél-amerikai, ázsiai és afrikai országra terjesztették ki.

 

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát