Magyar Péter hr-főnöke : Jól jöhet pár százezer ember halála

POLITIK
Létrehozva: 2022.11.05.

"Még élnie kellene" - megrázó részletek a 12 éves magyar focista haláláról

Tímár Áron még hazament az iskolából, megebédelt, majd részt vett a csapata edzésén. A foglalkozás után rosszul lett, és a pálya szélén összeesett.

Edzés után vesztette életét szerda délután egy 12 éves kisfiú az erdélyi Gyimesközéplokon. Tímár Áron még hazament az iskolából, megebédelt, majd részt vett a csapata edzésén. A foglalkozás után rosszul lett, és a pálya szélén összeesett. A mentősök egy órán át küzdöttek az életéért, de nem tudtak rajta segíteni. A család megtörten nyilatkozott a Borsnak.

 

Tímár Áron az őt ismerők szerint egy életvidám, kedves kisfiú volt. Nagy álmokat szövögetett, és azok megvalósulásáért mindent el is követett. A Bors elérte Attilát, a gyermek édesapját, de a lelkiállapota nem engedte, hogy kérdéseikre válaszoljon, ezért inkább átadta a telefont a testvérének, Hajnalkának. Áron nagynénje könnyek között nyilatkozott a lapnak.

– Áronka egészen pici korától focista szeretett volna lenni. Leginkább a pályán érezte magát elemében. Ronaldo volt a példaképe, az ő videóit nézegette állandóan a Youtube-on, hogy aztán a pályán gyakorolhassa a mozdulatokat. Természetesen erdélyi fiúként megszállottan szerette a magyar labdarúgást, és arra vágyott, hogy egyszer a nemzeti válogatott mezét magára húzhassa – mondta a másfél évtizede Szentendrén élő nőrokon, aki a tragédia hírére utazott haza.

Most a család mellett a helyem. Én támogatom a testvéremet. 

A szombati temetésig naponta virrasztunk és imádkozunk Áronkáért.

 Még élnie kellene, méghozzá nagyon sokáig – zokogott Hajnalka.

A tragédiának nem volt előjele. Áron szerda reggel bement az iskolába, az oktatás után pedig hazatért ebédelni. Onnan ment el az edzésre. Mint minden alkalommal., ezúttal is kihozta magából a maximumot. Sokat futott, passzolgatott. Az edzés után hirtelen rosszul lett és összeesett.

Az edző azonnal értesítette a mentőszolgálatot, és a doktornő is a pályához sietett a közeli rendelőből. 

A mentősök egy órán keresztül küzdöttek Áronka életéért, de nem tudtak rajta segíteni. A drága unokaöcsém a mentőautóban halt meg 

– fejezte be Hajnalka.

A beszélgetés végén Áron édesapja úgy döntött, hogy mégis mond néhány mondatot.

Elképzelni sem tudom, hogyan fogjuk ezek után folytatni… 

Én már csak Istenben bízom.

Örökre emlékezni fogok rá, hogy a fiam milyen vidáman indult el az utolsó edzésre. Nagyon szeretett focizni.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek