RETRO RÁDIÓ

Bejelentették: még az idén fontos változás jön a Blaha Lujza térnél

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 11. 29. 21:58

Rengeteg embert váratlanul ért a bejelentés.

„Elkezdődött a megújuló Blaha Lujza tér műszaki átvételi eljárása kedden, az ellenőrzési folyamat során kisebb helyszíni munkák még történhetnek, ezt követően a ligetes-fás találkozóhelyként újjászülető teret még az idén birtokba vehetik az arra közlekedők” – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

 

A BKK közleménye szerint a kedden elkezdődött műszaki átadás-átvétel során a BKK szakemberei, a műszaki ellenőrök és a leendő kezelő, illetve üzemeltető cégek alaposan átnézik a területet, és ha szükséges, javításokat kérnek.
Megjegyezték: decemberben még lehetnek kisebb helyszíni munkák, de a Blaha Lujza tér teljes kivitelezése – a Somogyi Béla utca kapcsolódó felújításával együtt – az idén befejeződik.
A BKK közölte, lerakták a térburkolatot és elültették az összes fát, így a már meglévőkkel és az újakkal együtt 89 fa áll a téren. Továbbá befejezték a növénytelepítést a növénykazettákba ültetett fák környezetében, valamint helyére tették az akadálymentes nyilvános illemhelyet.
Mint írták, tizenegy kis méretű, úgynevezett mikroszobrot helyeztek el a megújuló téren, a növénykazetták ülőfelületén. A különleges alkotások az egykori Népszínház, majd Nemzeti Színház színészlegendáit mutatják be egy-egy ikonikus szerepükben. Ugyanakkor a BKK rámutatott, nem csak a szobrok emlékeztetnek a színházra: a tér az egykori Nemzeti Színház székeire utaló bordó színű köztéri ülőalkalmatosságokkal és asztalokkal várja majd a megpihenni vágyókat, valamint a burkolatban megjelenik a lebontott épület körvonala.
A mikroszobrok elkészítéséhez egykori fotók és grafikák adtak segítséget, amelyek a színészeket szerepeikben, jelmezben ábrázolják. A 11 műalkotás között helyet kapott például Blaha Lujza, Fedák Sári, Kassai Vidor és Tamássy József kis méretű szobra is.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.