RETRO RÁDIÓ

Már van gyanúsított Cseh Katalinék botrányában

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 11. 19. 22:30

A céghálózat tagjai gyanús körülmények között juthattak több milliárd forintnyi uniós pályázati pénzhez.

Költségvetési csalás miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Cseh Katalin családi cégéhez köthető egyik vállalkozás tisztségviselőjét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – értesült a Magyar Nemzet. Az adóhatóság tavaly nyár óta vizsgálódik az ügyben, miután a nyomozók megállapították, hogy a szóban forgó céghálózat tagjai gyanús körülmények között juthattak több milliárd forintnyi uniós pályázati pénzekhez.

Fotó: Máthé Zoltán

Már van gyanúsítottja annak az uniós adócsalási botránynak, amiben a momentumos Cseh Katalin családi cégéhez köthető vállalkozások nevei is felbukkantak – derült ki a Fővárosi Főügyészség válaszából, amelyet a Magyar Nemzet megkeresésére küldtek. Az ügyészség annyit közölt, hogy az ügyben a nyomozó hatóság költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy férfit hallgatott ki gyanúsítottként, aki a gyanúsítással szemben panasszal élt. Hozzátették: őrizetbe vétel nem történt, a gyanúsítás révén vizsgálati szakaszba került nyomozásban az irányítási jogköröket pedig a Fővárosi Főügyészség gyakorolja. A vádhatóság tájékoztatott arról is, hogy a közölt gyanúsítás tárgya nem érint olyan céget, amely az európai parlamenti képviselő személyéhez köthető. Azaz, egyelőre nem a Pannónia Nyomda Kft.-t érinti a büntetőügy, amelynek Cseh Katalin ügyvezetője is volt.

 

A lap úgy tudja, a gyanúsított a Cseh család cégéhez kapcsolható egyik vállalkozás tisztségviselője.

 

A momentumos politikus, valamint családja cégügyeivel tavaly nyáron az Anonymus-álarcos alak közlései nyomán kezdett foglalkozni a magyar sajtó. A hivatalos és más nyilvános adatok alapján arra lehetett következtetni, hogy a céghálózat tagjai működésüket összehangolva, szisztematikus módon pályáztak uniós pénzekre és nyertek el gyanús körülmények között 4,8 milliárd forintot.

Információk szerint a NAV szakemberei áttekintették a nagyjából fél tucat vállalkozásból álló hálózat elmúlt években benyújtott uniós pályázatait.

A nyomozók megállapították, hogy a vállalkozások összehangoltan pályáztak uniós és hazai pénzekre. Több esetben azonos volt a cégek székhelye, fióktelepe, ügyvezetője, de nemegyszer egyezés mutatkozott a beszállító személyében és a projekt megvalósításának helyszínében is. A pályázatokban úgynevezett holografikus eszközök, illetve technológiák szerepeltek. Az utóbbi elem meglehetősen lényeges, hiszen az adóhatóság nyomozói azt valószínűsítik, hogy a céghálózat tagjai tíz pályázaton legalább részben ugyanazzal a fejlesztéssel vettek részt - írja a lap. Ez azt jelentheti, hogy egy gépre, egy technológiai megoldásra többször is pénzt kérhettek. Ezt a feltételezést támasztja alá, hogy az adóhatóságnál úgy vélik: két pályázatnál azonos eszközbeszerzés történt, s több pályázat esetében is azonos számlákat tüntettek fel az uniós pénzek felhasználásának igazolására.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.